Kocsis Máté frappáns verssel válaszolt Gyurcsány Ferencnek
A Fidesz frakcióvezetője korábbi szavaival és tetteivel szembesítette a DK elnökét.
A Fidesz frakcióvezetője korábbi szavaival és tetteivel szembesítette a DK elnökét.

A gyurcsányista Kiss László kampányol és terjeszti a DK-s hazugságokat a vasárnapi III. kerületi időközi választás előtt.

Nem tudom, kell-e, érdemes-e még/már egyetlen szót is vesztegetni a hazai baloldal pártjaira, politikusaira.

A Megafilm tulajdonos-producere dokumentumfilmet rendez a saját peréről.

Gyurcsány Ferenc feleségétől Cseh Katalinon át Karácsony Gergelyig mindent megtesznek, hogy Magyarország ne kapjon egy filllért se.

Pillantsunk csak bele a haragvó Láriferi ominózus napiparancsába!

Továbbra is kétséges, honnan kapta a pénzt az amerikai alapítvány és ki mit kért érte cserébe.

A korábbi baloldali kormányokat kiszolgáló közvélemény-kutató cég vezetője sérelmi díjat követel, de Kálomista Gábor producer szerint abszurd a személyiségi jogsértés számonkérése egy fikciós filmen, amilyen az Elkxrtuk.

Úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon továbbra is komoly befolyást gyakorol a honi politikára.

Nem csak Márki-Zayék fogadtak el kétes támogatást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Céljuk a rendszer felforgatása.

Ezt Ukrajnáért nem szabad kockára tenni.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

A holland szerint van, ami a trófeáknál is fontosabb Liverpoolban.

Miközben a 21 Kutatóközpont vezetője a Nézőpont Intézet első emberével vitázott többször is elmondta, hogy a felmérések tükrében simán nyerhet a Fidesz.

Mark Rutte az ukrán parlamentben szólalt fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.