Márki-Zay Péter inkább a gondozójával vitázzon!
A baloldal miniszterelnök-jelöltje vitázni akar Orbán Viktorral. Akarja a vitát, sőt követeli. Méghozzá most, azonnal.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje vitázni akar Orbán Viktorral. Akarja a vitát, sőt követeli. Méghozzá most, azonnal.

Jakab Péter elnöksége alatt a Jobbik a jobboldalról végleg áttért a baloldalra.

A XXI. Század Intézet műsorában G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történészprofesszor beszélget a kampány aktuális kérdéseiről.

Dr. Vadainak szövegértelmezési problémái lehetnek, de ha kéri, érkezik a segítség.

A DK elnöke 47 millió forintot adott pártjának.

Rémlik, mintha annak idején a Gyurcsány házaspár fogadta volna az azóta gonosszá lett Putyin elnököt a szemkilövőhegyi rabolt villában. Hogyan is volt az, Klárika?

Márki-Zay Péter ugyanazt a modellt vezetné be, amellyel 2010 előtt Gyurcsány Ferenc próbálkozott.

– Egy kormányváltás után Gyurcsányék mindent megtennének annak érdekében, hogy Matolcsy Györgyöt idő előtt eltávolítsák a jegybank éléről – mondta lapunknak Boros Imre.

Londoni beszédének elején tett kijelentése nehezen értelmezhető másképp.

Több nagy adó a felére csökkent, az adóbevétel viszont a duplájára ugrott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány nemcsak beváltotta, de a gazdasági körülményekhez képest túl is teljesítette az ígéretét.

Három dologra kell nemet mondanunk, hogy a kormányt támogassuk.

Benne van a cikkben.

A multinacionális cégek nemzetek feletti érdekeit kiszolgáló globalista lobbisták érkeztek a Tisza Párthoz.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Mindenki jobban jár.

Elindult az előszériás gyártása az új, elektromos i3 limuzinnak. Valószínűleg hatótáv-rekorder lesz.

Kórházba 266-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.