Bajnai a privatizáció pártján
A volt miniszterelnök a Budapest Airport privatizációját is jó üzletnek tartotta, sőt a Wallistól az eladott reptérhez igazolt át. Korábban a Wallis is érdeklődött a reptér értékesítése iránt.
A volt miniszterelnök a Budapest Airport privatizációját is jó üzletnek tartotta, sőt a Wallistól az eladott reptérhez igazolt át. Korábban a Wallis is érdeklődött a reptér értékesítése iránt.

Márki-Zaynak az a legfőbb baja, hogy kilencmillió fasisztával nem lehet klímakommunizmust építeni.

Bige László milliárdos nagyvállalkozó saját bevallása szerint a baloldal kampányának finanszírozására készül.

A számok önmagukért beszélnek: külföldön leírták a magyar baloldal gazdaságpolitikáját. Visszaidézzük azt, amikor Gyurcsány Európa egyik legkevésbé kedvelt politikusává vált.

A béremelések mellett több mint nyolcvan vidéki kórház újult meg, a központi régió intézményfejlesztése is megkezdődött.

„Fejlesztjük a magyar haderőt, megvédjük Magyarország határait!” – írta ki Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára.

A nyugdíjprémium mára több lett egyszerű juttatásnál. Szimbólumává vált annak, hogy amíg a baloldal csak elvenni és ígérni tud, addig a konzervatív kormány ad.

Az Orbán-kormány jövőre eltakarítaná a Gyurcsány–Bajnai-korszak egyik legfájóbb örökségét. Visszaidézzük, hogyan vettek el százmilliárdokat az idősektől azok, akik 2022-ben szeretnék átvenni az ország irányítását.

Tízezer vagyonvizsgálat, avagy egy tanulságos történet bicskanyitogató hivatali ügymenetről, hatalmi érzéketlenségről és arról, hogy a baloldali kormányzás idején egészen apró dolgokba is beleszólt a nemzetközi tőke.

A volt kormányfő a 2006-os önkormányzati voksoláson kapta az első pofont a hazugságaiért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter román földnek nevezte Erdélyt, összetűzésbe került a helyi vezetőkkel, egy politikusa pedig az asszimilációt sürgette.

Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.

Tragédia történt a rácsok mögött.

Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Találatot és tüzet rögzítettek a létesítmény területén – áll a közleményben.

Míg az Egyesült Államok stratégiai alkualapnak tekintené az összeget, Berlin és Brüsszel szerint Európa nem engedheti át a döntést az amerikaiaknak.

Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.

Hetvenhét éves korában elhunyt Takács Ferenc irodalomtörténész, író, akinek halálhírét családja közlése alapján Szeifert Natália író osztotta meg a nyilvánossággal.

Szent Lászlónak csak leánygyermekei lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.