Nyolcvanezer forint – másfél hónap múlva ekkora összeget kap meg nyugdíjprémium címén minden nyugdíjas. A döntés – amelyről Orbán Viktor miniszterelnök számolt be pénteki rádióinterjújában – rendkívüli horderejű. Egyrészt számottevő pluszpénzhez juttatja a hozzávetőleg 2,7 millió időskorút, másrészt arról árulkodik, hogy erőtől duzzad a gazdaság, van mit a tejbe aprítani. De a nyugdíjprémium ügyének jelentősége a politikai térben sem elhanyagolható, sőt ott értelmezhető igazán. Példáján keresztül világosan megmutatkozik a különbség az ígérgető, valójában semmit el nem érő, érzéketlen, arrogáns kormányzási hozzáállás és aközött, ha valakinek nemcsak elképzelése van a hatalomgyakorlás hatékony módjáról, de ha lehetőséget kap rá, céljaiért tenni is tud, azokat el is éri.
Mindenekelőtt érdemes visszamenni az időben egészen 2008-ig. Akkor még Gyurcsány Ferencnek hívták a miniszterelnököt, és éppen válság tombolt a világban. A hazai kormányzati válasz bődületes hitelfelvétel volt, s az, hogy a kölcsön árát minden lelkifurdalás nélkül meg kell fizettetni a lakossággal. Serényen dolgozott a Gyurcsány-sarló, aminek az lett a vége, hogy 2009-ben mindenkitől minden lehetséges juttatást elvettek, de legalábbis csökkentettek – így esett el sok más mellett a 13. havi nyugdíj is. A balliberális döntéshozók arra ugyan nem voltak képesek, hogy az ország pénzügyeit rendbe tegyék, ígérni azonban ekkor sem voltak restek: a 13. havi juttatás eltörlését kompenzálandó törvénybe foglalták, hogyha egyszer majd netalántán jelentős gazdasági növekedés lesz idehaza, a nyugdíjasok prémiumot kapnak az államtól.
Pontosan tudta mindenki – s a balliberálisok a legjobban –, hogy ilyen címen Gyurcsányék biztosan nem folyósítanak senkinek egyetlen fillért sem, a jelentős gazdasági növekedéshez ugyanis a trükköknél és a kommunikációs manővereknél általában jóval több kell. Érdemi kormányzati tervek és mozgástér híján tehát a baloldal a jól bevált gazdaságpolitikai módszeréhez folyamodott: kölcsönt vettek fel, aminek a visszafizetését másra hagyták, megszorításokat vezettek be, amelyek társadalmi kárainak a csökkentésére még csak kísérletet sem tettek. Nem segítettek egyetlen társadalmi csoportnak sem, sorsukra hagyták mások mellett a kormányzati felelőtlenség miatt hatalmas bajba kerülő devizahiteleseket is.
