Orosz anyák tiltakoznak fiaik frontra küldése ellen
„A mozgósított férfiakat, mint vágóhídra a bárányokat, úgy küldik a frontra” – hangoztatják azok az orosz nők, akiknek szerettei a háborúban harcolnak.
„A mozgósított férfiakat, mint vágóhídra a bárányokat, úgy küldik a frontra” – hangoztatják azok az orosz nők, akiknek szerettei a háborúban harcolnak.

A globális olajpiac sajátosságai és különböző közvetítők lehetnek felelősek a szankciók „kijátszásáért”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök terrorizmussal vádolja Oroszországot, mely a civileket vette célba.

Csaknem ezer betegnél mutatták ki a tuberkolózist tavaly, ez 25 százalékkal haladja meg a megelőző évi adatokat.

A V4NA szerint az oroszok választ ígértek az Ukrajnának szállított, urániumtartalmú páncéltörő lövedékekre.

A támadásban egy szakközépiskolát és egy kollégiumot találtak el.

Az orosz művészeknek az ukrajnai háborúhoz ugyan közük nincs, de az emberi ostobaság és a fékevesztett háborús propaganda nem ismer korlátot.

Vlagyimir Putyin korábban úgy fogalmazott, hogy Oroszország kénytelen lesz reagálni, ha a Nyugat nukleáris összetevőt tartalmazó fegyvereket vetne be.

A NATO-főtitkár megértést tanúsított a kérdésben, és komolyan vette ezt az aggodalmat.

A híradások szerint orosz cirkálórakéták állhattak a célkeresztben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Soproni Tamás polgármester nyitott a váltásra.

Már él a jól ismert 1353-as adományvonal.

A Tisza Párt botrányai következtében hétről hétre tisztázódik: Magyar Péterék adóemelésekre készülnek.

Nem semmi.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a tárgyalás új szintre emelte a magyar–amerikai kapcsolatokat, és bizonyítja, hogy Magyarország számít a világpolitikában.

„Nem elégségesek az Ukrajnának nyújtott segélyek.”

Örülnek a befektetők.

A norvég labdarúgó-válogatott úgy készül az olaszok elleni vb-selejtezőre, hogy soha nem látott botrány rázta meg az ország futballsportját.

A PG Csoport november 15-én lép fel a Barba Negrában.

A Mol elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a szankciók alóli mentességnek köszönhetően lesz idő megfelelően felkészülni az orosz olajról való leválásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.