Titkos szavazás mellett lobbizik Moszkva az ENSZ-ben
Szerintük a nyugati nyomásgyakorlás miatt sok tagállam nem meri felvállalni valódi véleményét.
Szerintük a nyugati nyomásgyakorlás miatt sok tagállam nem meri felvállalni valódi véleményét.

A béke és a biztonság, illetve az energiaválság uralják a tanácskozásokat Prágában.

Az orosz hadvezetés szerint Zaporizzsja környékén ukrán összevonás zajlik.

A déli fronton azonban továbbra is változékony a helyzet.

Nem megerősített lapértesülések szerint az Egyesült Államok nem is vett részt a merényletben.

A képviselők nem ismerik el a területek orosz elcsatolását sem.

Eközben hajnalban orosz rakétatámadás történt Zaporizzsjában.

Kétnapos csúcstalálkozó kezdődik Prágában, először ülésezik az Európai Politikai Közösség.

„A hatályos nemzetközi jogi normák alapján ilyen módon nem lehet területet szerezni” – mondta lapunknak Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense.

Ali Bagheri iráni külügyminiszter-helyettes szerint Európa lökte Oroszország felé a perzsa államot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.