Ki tologathatja mások határait?
Koszovó esetében a Nyugat nem aggódott Szerbia területi integritásáért.
Koszovó esetében a Nyugat nem aggódott Szerbia területi integritásáért.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára szerint az instabilitás fő forrásai az angolszászok.

Az erőmű valamennyi alkalmazottját átveszik, eddigi fizetésüket és szociális juttatásaikat megtarthatják.

Erősödik a spanyol jobboldal támogatottsága.

Ptero Vrublevszkij, Ukrajna asztanai nagykövete szerint minél több oroszt kell megölni most, hogy a gyermekeiknek később kevesebbet kelljen.

Ebben a helyzetben az unió csak egyet tehetne: az azonnali béketárgyalások kezdeményezését – ehelyett ők „mozgósítanak”.

Schobert Norbert szerint Brüsszelben vannak a felelősök az energiaválságért.

Közösségi finanszírozásból is vásárolnak fegyvereket Ukrajnának.

Az orosz tervek ambíciózusak, a gazdaság helyzetét figyelembe véve azonban kérdéses, hogy miből fogják finanszírozni azokat.

A NATO amiatt aggódik, hogy nukleáris töltet hordozására is képes torpedót tesztelnének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.