Temetővé lett parkok
Budai János végignézte, ahogy a kormányellenes tüntetések pusztító háborúvá fajulnak Szíriában. A nyugalmazott nagykövet azóta sem szakította meg a kapcsolatát az országgal.
Budai János végignézte, ahogy a kormányellenes tüntetések pusztító háborúvá fajulnak Szíriában. A nyugalmazott nagykövet azóta sem szakította meg a kapcsolatát az országgal.

Ezzel egybehangzóan a török Anadolu és a szíriai SANA hírügynökség is azt jelentette, hogy az idlíbi fegyvernyugvást egyelőre nem sértették meg.
Brazília csütörtökön visszahívta diplomatáit Venezuelából, egyben értesítette a caracasi kormányt, hogy az ő diplomáciai képviselőiknek is el kell hagyniuk Brazíliát – vált ismertté kormányzati forrásból.
A 2020-as év rövid dokumentumfilmjének járó Oscar-díjat a Megtanulni gördeszkázni háborús övezetben (ha lány vagy) című alkotás nyerte.

Oroszország nem tudja garantálni a török légi eszközök biztonságát Szíria felett, miután Törökország vasárnap Tavaszi Pajzs fedőnéven hadműveletet indított a szír kormányerők ellen.
A török drónok már bizonyítottak a korábbi szíriai hadműveletekben és Líbiában is, ádáz csatákat vívva az Egyesült Arab Emirátusok pilóta nélküli repülőivel.
A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint a háborús helyzet ellenére meglepően kicsi a katonai jelenlét a szíriai utakon.
Oroszország senkivel sem szeretne háborúzni, de olyan helyzetet teremt, amely kizárja még szándékot is, hogy mások fegyveres konfliktusba keveredjen vele – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A harcok lassan tíz éve tartanak, lassan már senki sem tudja, ki kivel van, ráadásul a törzseknek nemcsak egymással kellett megküzdeniük, hanem az Iszlám Állam harcosaival is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

Itt az új német fegyver.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

Európa a rossz példa.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.