Üdvrivalgással fogadták Orbán Viktort a Harcosok Klubja edzőtáborában
Hatalmas siker a zánkai rendezvény.
Hatalmas siker a zánkai rendezvény.

Közel kétszer annyi digitális harcos jött el most Zánkára, mint néhány héttel ezelőtt Sátoraljaújhelyre.

Vastaps fogadta a miniszterelnököt, amikor megjelent a lelátón.

Rendre arra panaszkodnak, hogy nem kérdezhetnek a kormánypárti politikusoktól, miközben Magyar Pétert szolgalelkűen segítik.

Sokan vesznek részt a zánkai kétnapos eseményen.

„Petinek megint nehéz hétvégéje lesz” – írta a kommunikációs igazgató.

Talán már csak a zsonglőrök hiányoznak a teljes létszámhoz.

Óriási tömeg és rengeteg szelfi várta a miniszterelnököt a hétvégén.

A kormányfő három szóval felelt.

A hétvégi edzőtáborról osztott meg fotókat a kormányfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy meglepő kijelentést osztott meg a kormányfő.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

Oroszország különböző régióiban támadtak az ukránok.

„Nem szeretem, amikor a saját szurkolóim fütyülnek” – jegyezte meg a Vörösök csapatkapitánya.

A második félidőben tette fölényessé sikerét az FTC.

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.