Gyűlnek az aláírások Kollár Kinga és a Tisza Párt őszödi beszéde ellen
Petíció indult a hazaáruló EP-képviselő lemondásáért.
Petíció indult a hazaáruló EP-képviselő lemondásáért.

Ha igaz baloldali vagy, vándorolj ki Umbriába, onnan üzengess az Orbánnak!

A kommunista vezetők a Kádár-nosztalgiával igyekeztek elfedni saját bűneiket.

Az Európai Parlament a képviseleti demokrácia érvényesülésének kiiktatásával kezdi munkáját.

Ezek a balosok ugyanazok: a károlyimihályok, linderbélák, szamuelyk köztünk élnek.

Vannak vélemények, hogy a haza ott van, ahol élsz. Én azt mondom, a haza a szívemben, a lelkemben él.

A Nyugat előtt hajbókoló balliberális árulóinktól nem is lehet mást várni, mint amit képviselni tudnak.

Dobrevék nem fogják föl, hogy nyílt árulásukat a magyarok sosem bocsátják meg.

A magyarországi balliberális ellenzék tele van hazaáruló, korrupt figurákkal.

Ma is itt van a „tanácsköztársaság-csapat”, csupán átvedlett, ábrázatot váltott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.

Prime Minister Viktor Orban spoke to Magyar Nemzet in a Christmas interview.

80 percent of Hungarians say no to conscription.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.