Százöt évvel ezelőtt megrendítő ütést mért a Szent István-i Magyarországra a belső ellenség. A baloldali történelemhamisítók által „őszirózsás” polgári demokratikus forradalomnak nevezett szabadkőműves puccsal hatalomra került magyar- és keresztényellenes hazaárulók a legnagyobb veszedelem idején gúzsba kötötték hazánkat, lefegyverezték a honvédséget, és ezzel megfosztották Magyarországot a minden oldalról rátámadó külső ellenséggel szembeni önvédelem lehetőségétől.
Hogy a történelmi magyar politikai osztály miért tűrte bénult fatalizmussal az országvesztő gazemberek véres ámokfutását, az máig megfejtetlen lélektani rejtély.
Gróf Tisza István dermedt tétlensége, majd a Károlyi bizalmasa, Pogány József vezette terroristacsoport általi meggyilkolása megrendítő jelképe az 1918. őszi rettenetnek, ami végül elvezetett 1919. március 21-éhez, a Szamuely–Kun-féle bolsevista diktatúrához.
E drámai hónapok hiteles és kendőzetlen tükre az 1936-ban és 1937-ben is Nobel-díjra jelölt nagy magyar író, Tormay Cécile Bujdosó könyv című naplója.
1918. október 30-án és 31-én nem a magyar nemzet, hanem maroknyi köztünk élő, de inkább élősködő, idegenszívű, rögeszmés kalandor, jórészt és meghatározóan szabadkőműves puccsista ragadta magához a hatalmat. Nem a semmiből jöttek, akkor már ötven éve egyre gátlástalanabb gyűlölettel és egyre nyíltabban folyt a több mint ezeréves keresztény magyar állam elpusztítására irányuló aknamunka. A dualizmus Magyarországa látszatra szédítő fejlődést mutatott, a mélyben azonban elveszítette a fennhatóságot pénzügyei fölött, a törzsökös magyar birtokos osztályt uzsorával kiforgatták ősi jussából, művelhető föld híján a vidéket elhagyó és a városi ipar bérrabszolga-rétegeként kialakuló nincstelen kétkezi munkások emberhez nem méltó körülmények között sínylődtek, és így persze a kultúra és a tudatformálás őrhelyeit, különösen az akkor kialakuló tömegsajtót magához ragadó ellenséges felforgatók jól szervezett hálózatának könnyen mákonyozható és uszítható eszközeivé váltak. A történelmileg is inkább német és szláv, mintsem magyar Budapest ekkorra a magyar nemzetből kiszédített városállammá, az ellenséges idegenség hídfőállásává lett. És „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”.