A Nyugat első történelmi megnyilvánulása tehát alig több mint ezer évig tartott, és a Római Birodalom a hódító, gyarmatosító logikájából következő kulturális széthullás és erkölcsi hanyatlás nyomán törvényszerűen elpusztult. Európa újraszerveződése és fölemelkedése az ugyancsak keletről érkező kereszténységnek volt köszönhető, miként az is nyilvánvaló, hogy a Római Birodalom dicstelen összeomlásának mintázatát követő mai romlás is a kereszténység megcsúfolásával-megtagadásával kezdődött, legkésőbb a reneszánsz korban, amikor a nyugati ember szem elől tévesztette az örök mértéket, és kultúrateremtő készségét feladva-eladva behódolt a jelenségeket a pillanatnyi haszonnal mérő kultúraromboló, zsákmányszerző kalmárszellemnek.

Ezzel ellentétes folyamat játszódott-játszódik le a keleti világban. Kína a gyarmatosításból való eszmélést követően megpróbált egy nyugati modellt, a kommunizmust adaptálni, ám ez ép ésszel felfoghatatlanul véres áldozatokkal járt. Mára viszont kialakult egy érdekes és sikeres hibrid társadalomszervezési modell, amely a kommunista külsőségek és jelszavak mögött valójában ősi konfuciánus alapjain sajátos, okosan szervezett állami ellenőrzésű kapitalista gazdasági rendet épített fel. Ma már széles és egyre bővülő, tehetős középosztálya és a legkorszerűbb technológiai tudások birtokában lévő szakembergárdája van, nem utolsósorban jelentős népességkibocsátás jellemzi a másfél milliárd lelkes Kínát.

Öles léptekkel zárkózik fel az ugyancsak másfél milliárdos lakosságú India is, és persze itt van a hozzájuk képest ugyan lakosságszámban szerény, de a maga valamivel több mint 140 millió emberével az EU 450 milliós összlakosságának majd harmadát kitevő Oroszország, az eurázsiai földrajzi nagytér minden szempontból megkerülhetetlen országa, mely a maga hagyományosan autoriter eszközeivel évszázadok óta népeket, kultúrákat, vallásokat szervez egybe sikeresen, annak ellenére, hogy hagyományosan számos belső szerkezeti feszültséggel küzd. 

A reménytelenül buta liberálisok persze előszeretettel szidalmazzák ezeket az országokat ilyen-olyan diktatúráknak. Ezen csak nevetni lehet, hiszen egyrészt az említett országok mindig is tekintélyelvűek voltak, másrészt csak a legostobább emberek hihetik azt, hogy van valamiféle felsőbbrendű univerzális, mindenkire kötelező társadalomszervezési modell. Harmadrészt arcátlanság diktatúrázni ott, ahol börtönbe zárják azokat, akik nem hódolnak be a genderelmebajnak, vagy csak nyilvánosan imádkoznak az anyaméhekben meggyilkolt magzatokért. Negyedrészt nem vet túl jó fényt a liberális világra, hogy vele szemben az autoriter modell működik.

A képlethez jön még Indonézia, Brazília, Irán, az arab világ, és egy új világrendben Törökország sem lesz bolond a látványosan süllyedő Nyugathoz kötni magát, de ez külön elemzést érne. Legyen elég most annak megállapítása, hogy – miként arra az elmúlt hetekben többen felhívták a figyelmet – 

 és akkor még nem számítottuk hozzá Afrika egészét. Persze az említettek között számos ellentét is feszül, de mindegyiküknek érdeke, hogy a kulturális és népesedési öngyilkosságot elkövető Nyugat elporladásával szükségképpen létrejövő új világrend nyertese legyen.

Hazánk, helyesen, politikává formálja a kedvező széljárást, az irántunk megnyilvánuló keleti rokonszenvet és az ebből fakadó helyzeti előnyt. Történelmi lehetőségünk, hogy az eurázsiai együttműködés motorja legyünk mi, a nagy eurázsiai birodalmat szervező Attila király kései utódai.