A magyar szocialista és kommunista emigráció belgrádi kongresszusa röpiratot bocsát ki, amelyet a világ minden tájára el akarnak juttatni ― adnak hírt róla a napilapok április 12-én. A kiáltvány a „Felhívás!” címet kapja és a következő szöveget tartalmazza: „Elég volt a négyesztendős emigrációból! Elég volt a garázdálkodás rabló uralmából! Elég volt a dolgozó magyar nép rabszolgasorsából! Elég volt a tétlenségből! Hívjuk segítségül az összes kultúr- és demokratikus szomszédállamokat! Hallassuk a szavunkat: mi nem a háborút, a békét hirdetjük, baráti viszonyt a szomszédokkal. Szabadságot, igazi kultúrát és demokratikus államformát Magyarországon, mely az »Októberi« program alapján áll! Kérjük fel Károlyi Mihály elvtársunkat és vezérünket, hogy bontsa ki nyíltan a köztársaság zászlaját, hogy vele együtt harcba mehessünk Horthy uralmának. Éljen Károlyi Mihály! Éljen a magyar népköztársaság! Éljenek az októbristák!”
Az előzményekről a 8 Órai Ujság így számol be április 12-én: „Az utódállamokban elhelyezkedett úgynevezett emigránsok, akik tudvalevően a magyar bíróság ítélete elől menekültek külföldre, most újból hallatnak magukról. Az a hatalmas manőver, amelyet az emigráció a hazája ellen megindított, eredetileg Bécsből táplálkozott, majd áttette székhelyét Prágába, s miután két állam vendégszeretetével visszaélt, a harmadik ellenséges ország, Jugoszlávia területén húzta meg magát.”
A lap tudósítása szerint Linder Béla, a Károlyi Mihály-féle 1918-as, puccsal hatalomra került kormány hadügyminisztere játssza a kongresszuson a vezető szerepet, aki arról vált hírhedtté, hogy 1918 őszén nyilvánosan közölte: nem akar többé katonát látni. Az ország hadseregét leszerelő és ezzel a kommünhöz és a trianoni katasztrófához hozzájáruló politikus „elnöki megnyitójában vázolta azokat a nehézségeket, amelyekkel az emigrációnak idegen földön kellett megküzdenie.” Aztán rátér az európai és hazai politikai viszonyok éles bírálatára. „Ezután Linder az európai reakció térfoglalásáról beszélt és rámutatott arra, hogy ebben az őrült tobzódásban »milyen előkelő szerepet vívott ki magának Horthyország«.” Szerinte a külföldi közvélemény „a magyar nincstelenek verejtékes fillérjein megvásárolt sajtóorgánumokon át még ma is abban a hitben él, hogy a közép-európai béke fő támasza a Horthy-rendszer.” Az emigrációt a hazai ellenzék kormányellenes harcának segítésére szólítja föl, s úgy fogalmaz: „az oligarchia nemzeti jelszavak örve alatt kiszorítja a népet az uralomból és a hatalom megtartásáért tönkreteszi egész Magyarországot. Az emigrációnak egységes fronton kell harcolnia és olyan programot kell kidolgoznia, amely az otthoni ellenzék harcát lényegesen megkönnyíti. Horthyéknak csak pénzen vásárolt barátaik vannak és amikor a pénzeszsák kimerül, a barátság is meg fog szűnni.” Mindezek után Lefkovits Ernő tart előadást az emigráció 1922-es tevékenységéről, majd a különböző elcsatolt magyar területek városaiból érkezett küldöttek ismertetik a csoportjaik működését, amelynek során a magyar nevek helyett már az új, utódállambeli elnevezéseket használják. Így Újvidéket már Novisadként, Szabadkát Suboticaként, Verőcét pedig Viroviticaként emlegetik. Jól illusztrálja a baloldali emigráció külföldi szervezkedésének hazai társadalmi fogadtatását, hogy a Friss Ujság „Az emigránsok kiáltványa Magyarország ellen” címmel tudósít a belgrádi kongresszusukról.
A baloldal idehaza is szervezkedik és tiltakozik a kormányzati intézkedések ellen. A Népszavában április 11-én Munkások! Elvtársak! szokásos megszólítással jelentet meg mozgósító kommünikét az amúgy számos parlamenti képviselővel rendelkező szociáldemokrata párt. „Az elviselhetetlen élelmiszerdrágaságot a kormány azzal akarja tetézni, hogy ismét újabb terheket zúdít a dolgozó nép nyakára. Nem elég, hogy az élelmiszerkivitellel olyan magasra szöktette föl a nélkülözhetetlen élelmiszerek árát, hogy azokat a munkások keresetükből már nem tudják megvásárolni, most még a házbéreket is meg akarják emelni az 1917-es bérek harmincszorosára.” Szerintük a munkásság nem nézheti tovább tétlenül, hogy a mai kormányzat a terhek legnagyobb részét a dolgozó tömegekre kívánja áthárítani. Kijelentik: „föl kell emelnünk tehát tiltakozó szavunkat a tervezett lakbéremelés ellen, amely hajlékától is megfosztaná a robotos embereket.” Emiatt nyilvános tiltakozó népgyűléseket hirdetnek meg a fővárosban, mégpedig egy időben öt helyszínen, különböző munkásotthonokban, illetve a Váci úti Kovács vendéglőben. „Elvtársak! Jelenjetek meg minél nagyobb tömegben a gyűléseken. Elvtársi üdvözlettel: a Magyarországi Szociáldemokrata Párt.”
A Friss Ujság április 15-én arról ír, hogy a budapesti büntetőtörvényszéken megkezdődik hatvanhét kommunista bűnpere, akiket Bécsből küldtek az emigráns kommunisták, hogy Magyarországon a tanácsköztársaság mellett agitáljanak. A per elsőrendű vádlottja, Singer Ernő elmondja: „miután őt a budapesti egyetemről kizárták, a bécsi egyetemre iratkozott be és ott tartózkodása alatt ismerkedett meg a kommunista emigránsokkal, Landler Jenő dr.-ral, Lukács Györggyel, Hirosikkal minden nap együtt volt. Lukács György arra biztatta őt, hogy menjen vissza Budapestre és ott sejtrendszer alapján mozdítsa elő a kommunista mozgalmat, mert szerinte a mai gazdasági helyzet tovább fönn nem tartható. Álnév alatt kapott útlevelet, amellyel Budapestre jött és itt többekkel összeköttetésbe lépett.” Singer jelentette, hogy nagyon nehéz nálunk boldogulni, mert a rendőrség minden pillanatban leleplezheti őt. Miután Bécsből biztatták rá, kiadta a Kommün című lapot, majd az Ifjú Proletárt, ám azután leleplezték a mozgalmukat, őt pedig letartóztatták.
Az ébredő magyarok felvonulását megakadályozta a rendőrség ― számol be róla április 15-én a Friss Ujság. Visszautalnak rá, hogy a hatóságok nem engedélyezték a vasárnapi gyűlésüket, ám helyette a Sörház utca 3-ban lévő helyiségeikben gyülekeztek. Az összejövetel után „egyes csoportok az Erzsébet hídon keresztül elindultak a Döbrentei tér felé azzal a szándékkal, hogy felvonulnak a Várba és ott küldöttségileg mennek Horthy Miklós kormányzó és Bethlen István gróf miniszterelnök elé. A Döbrentei téren azonban ― a főkapitányság intézkedésére ― erős rendőri készenlét várta a felvonuló tömeget és az egyik rendőrfelügyelő oszlásra szólította fel őket. Többen éles, szitkozódó hangon tiltakoztak a rendőri beavatkozás ellen, de a tömeg csakhamar szétszéledt.” A demonstrálók egy része azonban kitart az eredeti úticél mellett. „A rendőrök elállták az összes feljárót, amelyek a Várba vezetnek, mindamellett mintegy kétszáz főnyi csoportnak sikerült feljutnia a Várba, ahol a miniszterelnöki palota elé akartak vonulni.” A rendőrök azonban különösebb incidens nélkül feloszlatják a gyülekezést és este hét órára helyreáll a nyugalom a Vár környékén.
Gömbösék újra akcióba kezdtek, hogy meggyöngítsék Bethlen pozícióját ― írja a Pesti Napló április 18-án. Mint beszámolnak róla, “Gömbösék állandóan szervezkednek. Kedden a képviselőházban messzemenő agitációt fejtettek ki Nagyatádi Szabó István hívei között, egyik exponensük, Ulain Ferenc pedig napi vendége a fölművelésügyi miniszternek, akinél gyakran tesz egy-két órás vizitet.” A lap szerint Gömbös Gyula, Eckhardt Tibor, Wolff Károly akciójának következtében, amit Bethlen István miniszterelnök pozíciójának a meggyengítésére indítottak, olyan hírek terjedtek el, hogy küszöbön állhat a kormányválság vagy legalábbis a kabinet részleges átalakítása. A Pesti Napló információi szerint azonban ezek nem felelnek meg a valóságnak. Az Egységes Párton belül Bethlen hívei mégis “idegesen szemlélik azt a sürgés-forgást”, amelyet a szélsőjobboldaliak fejtenek ki a képviselőcsoport tagjai között. “Egyes vérmes reményű szélsőjobboldali politikusok kedden már egész nyíltan hirdették a képviselőházban, hogy ha most még nem is érkezett el az ideje annak, hogy megvívják a döntő csatát gróf Bethlen Istvánnal, de érik a vetés és két-három hónap múlva övék a hatalom.”
