Több mint 28 ezer karabahi menekült érkezett Örményországba
Az örmények sietve hagyják el Hegyi-Karabah fővárosát, Sztepanakertet.
Az örmények sietve hagyják el Hegyi-Karabah fővárosát, Sztepanakertet.
Helyi örmények ezrei próbálják elhagyni a hegyvidéki régiót Örményország felé.
A térségben mintegy 120 ezer örmény él, állításuk szerint etnikai tisztogatástól tartanak.
Oroszország közölte, hogy az azeri területen lévő, örmények lakta Hegyi-Karabah szakadár enklávé harcosai megkezdték a fegyvereik átadását.
A tiltakozó örmények az ország vezetését és személyesen Nikol Pasinján miniszterelnököt teszik felelőssé.
A török elnök szerint Oroszország nem olyan ország, amelyet semmibe lehet venni.
Azerbajdzsánban török és orosz zászlók lengetésével ünnepelték a győzelmet, az örmények Nikol Pasinján kormányfő lemondását követelik.
Azerbajdzsán helyreállította szuverenitását a terrorellenes művelet következtében – jelentette ki Ilham Aliyev azeri elnök.
A hírek szerint a szemben álló felek elfogadtak egy orosz tűzszüneti javaslatot.
Vasa Lászlót, a térség szakértőjét kérdeztük arról, kirobbanhat-e a harmadik hegyi-karabahi háború.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A teherautó sofőrje a tilos jelzés ellenére a vasúti kereszteződésbe hajtott, és már nem tudta elkerülni az ütközést.
A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.
Ma kezdődik a Mesterségek ünnepe a budai Várban.
Mese a Fradi elleni döbbenetes fociélményről és arról is, miért szónokoltak feröeri politikusok a koppenhágai parlamentben egy magyar srác érdekében.
Teljesen értelmetlen és abszurd a bíróság döntése, az apácák mégis már majdnem tíz éve küzdenek az üggyel.
A Magyar Nemzet heti gazdasági összefoglalója.
Önérzet az van.
Önérzet az van.
Teljesen értelmetlen és abszurd a bíróság döntése, az apácák mégis már majdnem tíz éve küzdenek az üggyel.
A Magyar Nemzet heti gazdasági összefoglalója.
Washington D. C. tisztviselői és önkéntesei elkezdtek lebontani egy nagyobb hajléktalantábort, Donald Trump elnök bűnözés elleni fellépésének és az Egyesült Államok fővárosának szépítésére irányuló törekvéseinek részeként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.