Megrázta magát az ingatlanpiac
Éves szinten eddig közel hatvanezer ingatlan cserélhetett gazdát a Duna House szerint.
Éves szinten eddig közel hatvanezer ingatlan cserélhetett gazdát a Duna House szerint.

A fizetési moratórium az év végéig tart, annak időtartamát a kormány rendelettel bármikor meghosszabbíthatja.

A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók.
Mert jött az a lány, igen, kár tagadni, a nagy Ő és az első csók, majd jött ez a bizonyos csok is.
Az agráriumban ennek a folyamatnak már láthatók az eredményei, az építőiparban még szükséges a cégek ösztönzése.
A városok aranytartalékainak lehetne kialakítani a hazai bérlakáspiac gerincét adó ingatlanokat.

A moratórium hosszú távon könnyíti meg az adósok helyzetét.
Július 1-től több mint egymillió vállalkozás egymás közötti ügyletének a számlaadatait látja az adóhivatal.

Egy becslés szerint az ázsiai ország legalább 520 milliárd dollárt adott kölcsön a fejlődő világnak.
Az ügyfelek terhe a haladék időtartama után is legfeljebb ugyanannyi lesz, mint a törlesztési szünet előtt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.

Most évekre börtönbe kerül.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Botrány a Buckingham-palotában.

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

Téli csodabirodalom ragyog a Millennium Háza körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.