Az energiaválságot a Soros György által is támogatott szankciók okozzák
Hollik István azt kérte, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága alaposan vizsgálja meg a baloldal kampányfinanszírozási botrányát.
Hollik István azt kérte, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága alaposan vizsgálja meg a baloldal kampányfinanszírozási botrányát.
Már a Wall Street Journal is az elhibázott szankciók okozta energiaválságról ír.
Nő az európai polgárok elégedetlensége a szankciók miatt, a kormánypártoknak pedig szövetségeseket kell találniuk ennek megváltoztatásához.
A kormánypártok megemlékeznek egykori képviselőtársukról, Wittner Máriáról is.
A kormánypártok az őszi politikai szezon kezdete előtt a kötcsei pikniken és a kihelyezett frakcióülésen fognak tanácskozni.
Várják a kérdésekre a baloldali pártok akkori vezetőinek a válaszát.
Egykori szövetségesei arra gyanakszanak, hogy a fel nem használt pénzeket a bukott miniszterelnök-jelölt mozgalma egyszerűen megtartotta.
Minden magyar büszke lehet arra, hogy az az állam, amelyhez tartozik, már több mint ezer éve fennáll – fogalmazott.
Az emberek úgy érezték, hogy Magyarország erősödött és az életkilátásaik javultak Hollik István szerint.
A kormány a rezsicsökkentést is meg tudta őrizni az átlagfogyasztás mértékéig – hangsúlyozta Hollik István.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A közeli ismerős döbbenetes dolgot árult el.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
Nagyobb forgalomra kell számítani az autópályákon, vasúton és a levegőben is.
Kiderült, mi volt a baj oka, de a visszatérés még bizonytalan.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Nagyon örülök, hogy meggyőztük az embereket arról, hogy az ANO mozgalomnak világos elképzelése van országunk jövőjéről – fogalmazott Babis győzelmi beszédében.
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Az író irodalmi hagyatékának számos darabjából álló gyűjteményt vett át a magyar állam nevében New Yorkban Hankó Balázs.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.