Hollik István: Gyurcsány maga alá gyűrte a dollárbaloldalt
Két dolgot emelt ki Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédéből a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Két dolgot emelt ki Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédéből a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Az elmúlt évtizedek legdurvább külföldi befolyásolási ügye a guruló dollárok jelensége.
Hollik István felszólította a főpolgármestert, hogy tisztázza a négymilliárd forintos támogatás valódi kilétét.
Közös Facebook-bejegyzésekkel, fényképekkel és „vigyorgós szelfikkel is megörökítették bajtársiasságukat” – fogalmazott Hollik.
A szankciókról szóló nemzeti konzultáció bebizonyította: a magyar baloldal továbbra is úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül.
A 80 évvel ezelőtti események arra emlékeztetnek bennünket, hogy mi, magyarok nem sodródhatunk bele mások háborúiba.
A Fidesz–KDNP számára továbbra is Magyarország az első – hangsúlyozta Hollik István.
A Fidesz kommunikációs igazgatója az ügyet az elmúlt harminc év legnagyobb külföldi befolyásolási botrányának nevezte.
A Fidesz kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint Magyarország kettős nyomás alatt áll.
Csaknem 1,5 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt – árulta el a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A közeli ismerős döbbenetes dolgot árult el.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
Nagyobb forgalomra kell számítani az autópályákon, vasúton és a levegőben is.
Kiderült, mi volt a baj oka, de a visszatérés még bizonytalan.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Nagyon örülök, hogy meggyőztük az embereket arról, hogy az ANO mozgalomnak világos elképzelése van országunk jövőjéről – fogalmazott Babis győzelmi beszédében.
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Az író irodalmi hagyatékának számos darabjából álló gyűjteményt vett át a magyar állam nevében New Yorkban Hankó Balázs.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.