Hollik István hangsúlyozta: a magyar embereket védi a rezsicsökkentés, de ennek az 1500 milliárd forintos többletköltségét a magyar költségvetésnek kell viselnie. Azért kell megszüntetni a szankciókat – folytatta –, hogy az energia ára visszamenjen egy olyan tartományba, amely nem veszélyezteti az európai gazdaságot és annak versenyképességét. Arra is kitért: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Paks 2 fel tudjon épülni, mert ha Magyarország függetleníteni tudja magát a nemzetközi energiaellátástól, legalább a villamos áram tekintetében, az hihetetlen nagy versenyelőnyt jelent a magyar gazdaságnak és nagy biztonságot a magyar emberek számára. Elképesztő felelőtlenségnek nevezte, hogy a magyar baloldal egyrészt támogatja a szankciókat, ugyanakkor követeli a Paks 2 beruházás felfüggesztését.
A turizmussal kapcsolatban felvetette: az orosz állampolgárok Európába utazásának tiltása egyedül az európai turisztikai szektornak okoz kárt, és ez is jól mutatja, hogy miért rossz a szankciós rendszer. Hollik István úgy vélte: ha a lehető leghamarabb elkezdődnének a béketárgyalások, az az egész világnak megkönnyebbülés lenne, hiszen nem vesztené életét több ember, az energiaárak azonnal visszazuhannának és ez radikálisan csökkentené az inflációt is, amitől egész Európa szenved.
Pénteken megkezdődött az új nemzeti konzultációs kérdőívek postázása. A brüsszeli szankciókról szóló konzultáció ívén hét kérdés szerepel az Oroszországgal szemben már bevezetett, illetve tervezett szankciós lépésekről, illetve azok következményeiről. A kormány a lakosság véleményét várja az olajszankciókról, a gázszállításokra, a nyersanyagokra, a nukleáris fűtőelemekre vonatkozó intézkedésekről, a paksi atomerőmű bővítésével és a turizmussal kapcsolatos szankciókról, illetve a szankciók élelmiszerárakra és migrációra gyakorolt hatásáról.
Borítókép: Hollik István napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 17-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!