Magyarország a családok mellett tette le a voksát
A Demográfiai Kerekasztal szakmai elképzelésekkel tudja segíteni a kormány családközpontú politikáját.
A Demográfiai Kerekasztal szakmai elképzelésekkel tudja segíteni a kormány családközpontú politikáját.

Az új otthonteremtési támogatás minden eddiginél nagyobb pénzügyi segítséget nyújt a családoknak.

Hornung Ágnes családügyi államtitkár újabb részleteket osztott meg a csok plusszal kapcsolatban. A végleges rendelet november közepén jelenhet meg.

A családokért felelős államtitkár ismertette: a kormány olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek az élet minden területén képesek segítséget nyújtani.

A program átalakításának célja az, hogy a fiatalok útját végig lehessen követni.

A Nemzeti tehetség program átalakításáról is beszélt Hornung Ágnes.

Az egész nyugati világban nincs még egy olyan kormányfő, aki ennyire elkötelezett lenne a család koncepciója és az idősek mellett, mint Orbán Viktor.

A magyar kormány 2010 óta több mint harmincféle intézkedést vezetett be, amelyek a teljes életutat lefedik annak érdekében, hogy a vágyott gyerekek megszülessenek.

Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár közölte, hogy a pályázatra október 12-ig jelentkezhetnek a tanárok.

Tízezer bölcsődei ellátást biztosító férőhely kialakítása van folyamatban – közölte Hornung Ágnes.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezetője Brüsszel fogott embere.

Fantasztikus, hogy mennyien vannak a Békemeneten.

A hatalmas tömeg együtt vonul az Ismerős Arcok legismertebb dalára.

Orbán Viktor egy humoros fotót osztott meg közösségi oldalán.

Az ukrán elnök reménykedik a Tomahawkok kapcsán is.

A szurkolók egy része szervezett utazás keretében különvonattal érkezik a helyszínre.

Az Európai Bizottság bővítési biztosa szerint már novemberben megkezdődnek a tárgyalások. Ukrajnát gyorsítósávon vennék fel az EU-ba.

A Real Madrid középpályása kivívta a szurkolók dicsérő szavait a mostani idényben.

Soha nem látott tömeg gyűlt össze a Békemeneten.

A Békemenet végállomása is a Kossuth tér, rengetegen fogják hallgatni a miniszterelnököt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.