Vucsics: Horvátország még inkább megalázná Szerbiát
Zágráb horvát katonai tábor létrehozását jelentette be Koszovóban, később visszakoztak.
Zágráb horvát katonai tábor létrehozását jelentette be Koszovóban, később visszakoztak.

Előreláthatólag már a héten célba vehetik az Adriai-tengert a magyar, beoltott turisták.

Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat.

Egyre több uniós tagállam jelenti be a turizmusának várható újranyitását, és az országba való belépés feltételeit.

Az elsők között lépte meg hazánk, hogy bizonyos összeg erejéig adómentessé tette az otthoni munkavégzést.

A kormány szerint lassú az EU engedélyeztetési folyamata, így megállapodást kötnének Moszkvával.

A Hina állami hírügynökség tájékoztatása szerint Zlatko Kranjčar súlyos betegségben szenvedett.
A horvátországi magyarság első köztéri Petőfi-szobrát a hónap közepén rongálták meg ismeretlenek. Talapzatán magyar és horvát nyelvű felirat hirdeti: „költő és hazafi”.

Zágráb egymillió adag orosz vakcinát tervez beszerezni az elkövetkező két-három hétben.

Egyelőre nem tudják, hogy a mellszobrot színesfémtolvajok próbálták-e meg eltulajdonítani, vagy magyarellenes cselekedetről van szó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.

A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.