Hosszú Katinka egykori edzője vizsgálatot kért maga ellen
Pass Ferenc a vizsgálat lezárultáig felfüggesztette a MÚSZ-ban viselt tisztségeivel összefüggő feladatok ellátását.
Pass Ferenc a vizsgálat lezárultáig felfüggesztette a MÚSZ-ban viselt tisztségeivel összefüggő feladatok ellátását.

Pass Ferencet azért menesztette a Bajai Spartacus SC, mert egy 15 éves kislánynak írt üzeneteket.

A párizsi olimpiára vágyó úszóklasszis a sűrű naptárjáról is beszélt.

A miniszterelnök elmondta, változik az akadémiák támogatási rendszere.

Kevesebb meleg égövi edzőtábor jut, mert eddig nem teljesítette a szintidőt a 2024-es olimpiára.

Az úszók szövetségi kapitánya Hosszú Katinka visszatéréséről is nyilatkozott.

Az úszóválogatott szövetségi kapitánya Hosszú Katinka és Milák jelenlegi helyzetéről nyilatkozott.

Látványos formajavuláson kellene keresztülmennie ahhoz képest, amit legutóbb láttunk tőle.

A háromszoros ötkarikás aranyérmes úszónő Milák Kristófról is elmondta véleményét.

Az úszó párjának edzői támogatása megszűnhet, olvasatukban a gyermekvállalás miatt büntetnék őket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.