A Majdantól a fegyverkezésig
Nem sok dicséretet érdemel az ukrán gazdaság állapota: 2014-ben, azaz Petro Porosenko elnökségének első évében 6,6, a rákövetkező esztendőben pedig 9,8 százalékkal zsugorodott az ország GDP-je.
Nem sok dicséretet érdemel az ukrán gazdaság állapota: 2014-ben, azaz Petro Porosenko elnökségének első évében 6,6, a rákövetkező esztendőben pedig 9,8 százalékkal zsugorodott az ország GDP-je.
Az áruexport euróban számított értéke 4,9, az importé 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – olvasható a statisztikai hivatal jelentésében.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az elmúlt 6 évben az MNB 10 100 milliárd forinttal járult hozzá Magyarország fejlődéséhez, pénzügyi egyensúlyának eléréséhez.
A Magyar Nemzeti Bank célszámát és az elemzői várakozásokat is meghaladja a februári, egy évre visszatekintő, 3,1 százalékos inflációs adat.
Tavaly év végére több mint hárommillió venezuelai hagyta el az országot az elmúlt évek gazdasági és politikai válsága miatt az ENSZ adatai szerint.
A változó hatásoktól megtisztított, jelenleg a jegybanki döntéshozatalban kiemelt fontosságú maginfláció az előrejelzéseket meghaladó ütemben emelkedett.
Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több tucat halálos áldozata van a merényletnek.
Azonnal és határozottan cselekednünk kell a harcok leállítása és az iráni nukleáris programról szóló komoly és tartós tárgyalásokhoz való visszatérés érdekében – hangsúlyozta António Guterres, a világszervezet vezető diplomatája.
A Real Madrid magabiztos győzelmet aratott a klubvilágbajnokságon, de a győzelem mögött rejtélyes események és furcsa jelek tűntek fel. Vajon mi zajlik a madridiaknál a felszín alatt?
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.