Egy fénykép miatt tört ki még nagyobb botrány a BL-döntős csapatnál
Igaza lehetett a társait vádoló csapatkapitánynak. Tényleg ennyire komolytalanul veszik a legjobb futballisták a klubvilágbajnokságot?
Igaza lehetett a társait vádoló csapatkapitánynak. Tényleg ennyire komolytalanul veszik a legjobb futballisták a klubvilágbajnokságot?

Két brazil csapat lesz a legjobb nyolc mezőnyében a klubvilágbajnokságon.

A River Plate első piros lapja csak a kezdet volt az Inter elleni csoportrangadón.

Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.

Noha az első félidőben még vezetett a japán Urava az Inter ellen, végül az olaszok örülhettek.

A vb-selejtezők miatt utazott haza, majd Iránban ragadt a közben kirobbanó háború miatt.

Cristian Chivu visszatt korábbi klubjához.

Simone Inzaghi elhatározása mindent megváltoztathat az Internél.

A PSG trénerét is magasztalta korábbi játékosa, akinek az Inter elleni meccsen fontos szerepe lesz.

A brazil Lúcio a balesete óta most először adott életjelet magáról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.