Őrületre ítélt hős magyarok, akik nem adták el a lelküket
Tortúra, pszichiátria, elektrosokk, börtön – így próbálták megtörni az antikommunista ellenállókat. Mező Gáborral beszélgettünk.
Tortúra, pszichiátria, elektrosokk, börtön – így próbálták megtörni az antikommunista ellenállókat. Mező Gáborral beszélgettünk.
A nagyszebeni HÍD Egyesület tényleg képes hidat teremteni a művészek és a befogadók között. Serfőző Levente elnökkel beszélgettünk.
Léder László az apaforradalomról, a mókuskerékről és a nagycsaládok felbomlásáról.
Magyarország az elsők között reagált arra az életmódban, mozgáskultúrában bekövetkező negatív változásra, ami a fiatalok életében az elmúlt évtizedekben végbement.
Az államtitkár szerint a Fidesz készen áll a folytatásra, nekik ugyanis a magyar emberek érdeke az első.
Sok embernek mondhatnak bármit, a hitén, az előítéletein nem sikerül áttörni – véli Pardi Norbert molekuláris biológus, aki évtizede együtt dolgozik a magyar kutatóval.
A kormány jövőre tovább csökkenti az adókat, 750 milliárd forintot hagynak a vállalkozóknál – mondta a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában.
Kelemen László tanácsadóként és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnökeként tevékenykedik a továbbiakban.
Orbán Balázs kifejtette: a konzervatív sajtónak biztosítania kell a fősodortól eltérő vélemények megjelenítését is.
Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója nyilatkozott a diákhitel hazai és nemzetközi megítéléséről és más kérdésekről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A zöld-fehérek hátrányból fordítva nyertek.
Egyre kritikusabb az árvízhelyzet, főként a Dunakanyarban, közben Budapest felé halad tovább az árhullám tetőzése.
Ezúttal Lengyelországból érkezett éles bírálat a német határellenőrzések miatt.
A kanári-szigetekiek tiltakozásba kezdtek a migránsok okozta bizonytalanság miatt.
Ursula von der Leyen furcsa módon kifelejtette Magyarországot az árvízzel kapcsolatos posztjából.
A sajtó úgy véli, a két jobboldali politikus közös megoldásokat keres a kontinens kihívásaira.
Szergej Lavrov szerint senki sem akar háborút, arra azonban figyelmeztetett mindenkit, hogy az eszközök megvannak.
Az OVF szóvivője azt kérte, ilyenkor senki ne zavarja a szakembereket.
Számos fontos gyógyszer érintett, az antibiotikumtól az inzulinokon át a fájdalomcsillapítókig és az altatószerekig.
Az egyiptomi mitológia misztikus és sötét oldaláról éppúgy szól Gerencsér Anna A krokodilmadár koronája című könyve, mint az Ozirisz-mítosz költői és felemelő arcáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.