A székely Marco Polo útikönyve élvezetes olvasmány
Nem lehetünk elég hálásak Balázs Ádámnak és a Kriterion Könyvkiadónak, amiért megjelentették az Orbán Balázs: Utazás Keleten című kötetet.
Nem lehetünk elég hálásak Balázs Ádámnak és a Kriterion Könyvkiadónak, amiért megjelentették az Orbán Balázs: Utazás Keleten című kötetet.
Tóth Krisztina költő, író szerint le kellene venni a kötelező olvasmányok listájáról Jókai Mór és Szabó Magda egy-egy regényét.
„Eléggé el nem ítélhető módon ugyanis sem Jókai, sem más szerzők nem láthatták előre, hogy 2021-ben Tóth Krisztina milyen blőd szempontok alapján szeretne rostálni a műveik között.”
Nem szívderítő, hogy Tóth Krisztina a retrográd, elavult nézeteit nemsokára magyar középiskolákban is népszerűsítheti.
Elérhető a világhálón Ferdinandy György Könyv a világ végén című könyvének online bemutatója, amelyben további terveiről is beszélt.
Jelige: „A humor: mosoly könnyek között”. Azzal a szándékkal hirdették meg a pályázatot, hogy az alkotók műveiken keresztül ellensúlyozzák az elmúlt időszak letargikus hangulatát.
Irodalmi beszélgetéseket, műsorokat rendeznek Jókai Mór születésének 196. évfordulóján.
„Ameddig a kardomnak a hegye elér, addig van Magyarország” – üzente az író A pénz nem az isten című utolsó előtti regényében.
Az olasz nemzeti költő leszármazottja, Sperello di Serego Alighieri szeretné felgöngyölni az ügyet.
Ma nyolcvan éve született Gion Nándor, a magyar irodalom e sajátos világlátású alkotója, akinek sokoldalú életművében a fikció célja mindvégig a valóság kihangsúlyozása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Befejeződött az ország egyik legszebb templomának felújítása.
A volt amerikai elnök szerint Joe Biden és Kamala Harris a felelős a kialakult migrációs krízisért.
A katonák küldésétől a Moszkvával való kapcsolat újragondolásáig hallhatunk állításokat Macrontól.
Migration, security, and the war will be the central issues of Austria's parliamentary elections.
Egész Franciaországot megrázta az a migránsgyilkosság, amelyben egy 19 éves lány vesztette életét.
A Fidesz–-KDNP kommunikációs igazgatója szerint csak a mentelmi jog érdekli a hazudós Magyar Pétert lopási ügye miatt.
A Századvég vezető elemzője szerint nagyon más stílusban nyilatkozott a Tisza Párt elnöke a köztévében, mint a rádióban.
Az operaénekes menedzsere, Mark Krais meghívására érkezett Londonba a turné megbeszélésére.
Kamala Harris demokrata elnökjelölt hamisan állította, hogy Donald Trump nem tett semmit a migrációs krízis mérsékléséért.
Most jöhet nagyon jól a Tisza Párt vezetőjének Manfred Weber és az Európai Néppárt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.