„Szerencsére nem lett kevesebb a pályakezdő író”

Véget ért az 50. Tokaji Írótábor, a rendező egyesület elnökét, L. Simon László József Attila-díjas költőt, írót kértük, foglalja össze a szűk egy hét történéseit, s emlékezzünk az elmúlt fél évszázadra.

Budapest, 2022. április 1. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeumának felújításáról tartott sajtótájékoztatón 2022. április 1-jén. A 21. századi követelményeknek megfelelő, modern kiállítótérré válik a nyírbátori Báthori István Múzeum. A Magyar Nemzeti Múzeum filiáléjának a Magyar Állam támogatásával, 1,8 milliárd forintból megvalósuló rekonstrukciója során az épület biztonságosabb, energiatakarékosabb és akadálymentes lesz, továbbá új múzeumpedagógiai foglalkoztató is épül. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

– Az írótársadalom megosztott, legalábbis az 1920-as évek közepétől, s a népi–urbánus törésvonal mintha a mai napig húzódna. Érződik ebből valami az írótáborban?
– Bár az írótábor visszajáró tagjainak a többsége esztétikai értelemben nagyon sokszínű tevékenységet végez, politikai felfogását tekintve inkább a nemzetben gondolkodó közösséget erősíti. Ugyanakkor vannak politikai szempontból is érdekes viták, ütközések, ilyen volt az az általam vezetett nemzedéki beszélgetés a nyolcvanas évekről, amelyben Turczi István, Zalán Tibor, Petőcz András és Kukorel­ly Endre csapott össze, s amiről a Magyar Nemzet is tudósított.

– Az említett beszélgetés címe: Egy irodalmi nemzedék a rendszerváltozás forgatagában, ezen „népi” és „urbánus” írók egyaránt részt vettek. Mire jutottak?
– Nem fogalmaznék így, részben azért, mert a népi és az urbánus kategóriák szembeállítása mára érvényét vesztette, ráadásul a vitában részt vevő már említett négy kiváló író-költő egyike sem népi, de igazán urbánusnak sem nevezném őket. A vitát nagyon élvezte a közönség, láthatólag mindenki ki van éhezve az olyan friss beszélgetésekre, amikor értelmesen megvitatjuk a közös dolgainkat, és nem feltétlenül értünk egyet mindenben. Általánosan elmondható, a vitakultúra nagyon alacsony a mai magyar közbeszédben (a parlamentről már nem is beszélve), fontos kérdéseket nem vitatunk meg. Ebből a szempontból üdítő kivétel volt a tábor ezen programja.

– A tokaji írótábor 1972-es alapítása is kapcsolódik a megosztottsághoz, amennyiben egy 1941-es parasztíró találkozó szolgált példaként...
– A tokaji írótábor alapításának előzményét a népi írók, szociográfusok tiszaladányi találkozójánál kell keresni, hiszen Móricz Zsigmond, Kovács Imre, Veres Péter, Püski Sándor, majd az általam nem igazán kedvelt Darvas József többször járt a településen, és szoros kapcsolatban álltak a helyi gazdákkal. 1972-ben nem direkt módon az állampárt, hanem a miskolci irodalmi folyóirat, az akkor tízéves Napjaink támogatásával a Hazafias Népfront szervezte az írótábort, s ez azt eredményezte, hogy viszonylag szabadon lehetett vitázni és fontos sorskérdéseket megvitatni Tokajban. Ugyanakkor a megyei tanács anyagi támogatása és az, hogy az írótábor körül héjaként keringtek a kommunistáknak dolgozó ügynökök, mégis csak azt jelezte, a diktatúra egyetlen folyamatot sem hagy kontroll nélkül. De mindezt majd elolvashatjuk az idei táborunkban díjazott Soltész Márton készülő és nagyon ígéretes tábortörténeti monográfiájában.

– Maradva a politikánál, most adták ki az 1986-os emlékkönyvet, mivel 1987-ben szünetelt a tábor, pontosabban szüneteltették.
– Ennek az az eredménye, hogy az ötvenéves írótábor egyben az 50. és nem az 51. volt, mivel az 1986-os tábor politikai visszhangjai miatt a kommunista hatalom betiltotta az 1987-es tábort, sőt az évkönyv sem jelenhetett meg. Szerencsére az anyag nem kallódott el, 35 év után az idei táborban tudtuk bemutatni. Irodalomtörténeti szempontból is jelentős anyagról van szó, és kivá­lóan alátámasztja Soltész Mártonnak azt a sommás megállapítását, hogy a tokaji írótábor joggal követeli a helyét a rendszerváltozást előkészítő legfontosabb szellemi műhelyek és fórumok sorában.

– Mint elnök miként képzeli el az írótábor következő ötven évét?

– Remélem, megmaradnak az ilyen fórumok, s hogy még magam is sok évig lehetek a tábor résztvevője. Egyelőre csak egy évet tudok előre gondolkodni, mert Szentmártoni Jánossal és Papp-Für János titkárunkkal már elkezdtük a jövő évi lehetséges témákat összeírni.

– És az irodalomét?
– Szkeptikus vagyok, de egy világméretű válságjelenség akár még az olvasást is felértékelheti. Addig is én magam egy komplex alkotói szerepben tudok csak gondolkodni, ahol az író nem pusztán szépirodalmi műveket tesz le az asztalra, hanem a forgatókönyvírástól a színházi tevékenységig mindenre nyitottan keresi a helyét és az önkifejezés érvényes és másoknak is segítő fórumait.

Borítókép: L. Simon László (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)