– Az antik görög mitológia kiskorom óta jelen van az életemben, a legizgalmasabb mese, ami a gyermeki fantáziát magával ragadja – mesélte a költőnő. – Az asztrológiai szimbolika pedig egyetemista koromban Hamvas Béla hatására kezdett foglalkoztatni, aki több esszéjében ír a mitológiáról is, illetve ötvözi az asztrológiával. Az én meglátásomban az antik mitológia példázat, ahol a világ jó és rossz oldala egyaránt helyet kap. Leegyszerűsítve:
a mitológia az élet maga, amely hol rémtörténet, hol meseszerű, szerelmi varázslat. Mindnyájunkban ott lakik Aphrodité, Pszükhé, Artemisz, Zeusz, és néha kentaurokká, titánokká változunk. A Tizenkét kagyló megírásához különböző archetípusokat kerestem, amelyek segítségével ábrázolni tudom a női természetet. A mitológia és a tizenkét csillagkép találkoztatása tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak
– fogalmazott a szerző. A verseskötet az erotikus és párkapcsolati orientáción keresztül rajzol meg egy-egy archetípust. A költemények helyszíne az ágy, konkrét és jelképes értelemben is. Adódik a kérdés: vajon mit gondol a költő a manapság sokszor megkérdőjelezett hagyományos nemi szerepekről? Nehéz megtalálni önmagunkat? Valóban újra kell értelmeznünk a lehetőségeinket ahhoz, hogy azok maradhassunk, aminek születtünk, a nők nők, a férfiak férfiak?
Varga Melinda szerint érdemes Hamvas Béla Androgünosz című művét elolvasnunk, hogy jobban megértsük az antik mítosz lényegét. – Minden nőben ott lakik a férfi, és minden férfiban a nő. A szerelemben az egységet keressük, a hiányzó részünket. Az egységállapot, a harmonikus találkozás kiváltságos pillanat, sokszor sajnos csak szerelmi kudarcélmények sorozatát éljük át, nem találkozunk ezzel az egységgel, ezért vagyunk annyira boldogtalanok – vélekedett a költőnő. – Ugyanakkor – folytatta – az archetípusok, amelyeket kagylókban megírtam, a férfiakra is pont úgy igazak természetesen, de a női szépség, a női psziché sejtelmesebb, könnyebb róla írni. Elmondta, hogy meggyőződése szerint a szerelem és a vágy mindennek a mozgatórugója, a családnak is. Ez a belső harmóniánk kulcsa.
Nem jó, ha a világ rendjét megbontjuk. A nő nőnek van teremtve, a férfi férfinak, ha ez az egyensúly felborul, sokat kell fizetnünk a pszichológusunknak, hogy kiderítse, mitől vagyunk frusztráltak, miért nem találjuk a helyünket a világban, miért nem tesz boldoggá a munkánk, miért nem tudunk felengedni a szerelmi érintkezésben
– összegezte a szerző. Van azonban még valami, amiről érdemes beszélni. A halak című versben olvasható: „kagylója napi törődést igényel”. Ez a kettős metafora arra is felhívja a figyelmet, hogy a párkapcsolat, a család és minden emberi kapcsolat napi gondoskodást kíván.
Pontosan ez a célja az estünknek, hogy – a három művészeti ág ötvözésével – rámutassunk arra, hogy a párkapcsolat, a szerelem csak akkor működőképes, ha törődünk a társunkkal, ha figyelünk rá, ha együtt lélegzünk, ha a jót és a rosszat egyaránt el tudjuk fogadni, meg tudjuk érteni a hibákat és értékelni tudjuk az erényeket, segítjük, felemeljük, motiváljuk a másikat. Az erotikus vonzata természetesen metafora, nemcsak a szerelmi vágy kiteljesedésére kell érteni a törődést, a vágy, a testi összefonódás a szerelem koronája. Faludy György írja Nem vágtalak ketté című versének zárósorában: „Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki, / vágy nélkül csak az Isten tud szeretni”. Ezt vallom én is.
Az est házigazdája: Böszörményi Zoltán József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője. Fellép: Varga Melinda József Attila-díjas költő, a Tizenkét kagyló című könyv szerzője, Szekáry Zsuzsanna képzőművész, a kötet illusztráló társművésze és Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész.
Borítókép: Tizenkét kagylóról ír Varga Melinda (Fotó: Szentes Zágon)
