időjárás 16°C Mihály 2022. szeptember 29.
logo
Anyanyelvünk

Nyelvünkben is él a Tisza

Balázs Géza
2022.08.19. 15:52
Nyelvünkben is él a Tisza

A Tisza-parton ábrándozni kell. Ady nyomán föltesszük a kérdést: „Jöttem a Gangesz partjairól […] A Tisza-parton mit keresek?” Még inkább Petőfi sorai jutnak eszünkbe: „Nyári napnak alkonyúlatánál / Megállék a kanyargó Tiszánál / Ott, hol a kis Túr siet beléje, / Mint a gyermek anyja kebelére”. Keressük is ezt a folyótalálkozást, de ma már csak kevesen tudják, hogy a mai, szabályozott Túr az úgynevezett Túr-bukónál folyik a Tiszába, ez azonban még nem volt meg Petőfi idejében. Petőfi Nagyar táján, a mai Öreg-Túr és a Tisza találkozásánál ihletődött; itt viszont ma már csak egy apró, alig látható erecske folyik a Tiszába.

 

Tisza folyónk a legmélyebben épült be nyelvkincsünkbe. Ennek oka, hogy ezt tartják a „legmagyarabb” folyónak, mivel Magyarországon ered, és Magyarországon folyik a Dunába. Trianon után persze már ez sem igaz. A Tisza veszélyes folyó, napjainkban is szedi áldozatait.

 

A nép régóta figyelmeztet: A Tiszának nincs gerendája (könnyen bele lehet fulladni). Talán a folyószabályozás mint történelmi határvonal rejlik a következő szólásban (a Tisza a szabályozással több száz kilométert rövidült): Akkor még a Tisza vize is másfelé folyt; kicsit megtoldva: Akkor még a Tisza fölfelé folyt. Az előttünk álló hosszú időre utaló közmondások: Sok víz lefolyik addig a Tiszán vagy Sok halat fognak ki addig a Tiszából. Az áradó Tisza a sokaság képzetét is magában hordozza: Elfognák a Tisza vizét (nagyon sokan vannak), Tiszát lehetne vele rekeszteni (nagyon sok van belőle). Zavaros, mint a Tisza – mondják a nagyon zavaros ügyekre, beszédre. Aki a Tiszába hord vizet, az fölösleges munkát végez, például olyan embert támogat, aki nem szorul segítségre.

Számos költőnknél bukkan föl a Tisza, s a versekben megjelenő reggeli, napsütötte és alkonyi képek ugyancsak közkinccsé váltak. Czóbel Minkánál: jégsima víz, pirosló fűzgally, hosszú sáslevél, fehérfelhős ég (Elmerülés). Juhász Gyulánál: a Tisza mély opálja, fekete nyárfák, nyárfasor (Tájkép); szép, szőke tündés, édesbús Tiszánk, csillogó ég és szőke fűzfák (A Tiszához); Az égi rónán ballag már a hold: Ezüstösek a tiszai hajók (Tiszai csönd). Gárdonyi Gézánál:

 

A Tiszára a sötétség / gyászfátyolként terül hosszan; / gyászfátyolon a csillagok / csillogdálnak gyémántosan (Éjjel a Tiszán). Bessenyei Györgynél: „A Tiszának partján virradok meg egyszer, /

 

Hol ifjú éltemben jártam sok ezerszer […] Füzesei mellett sétáltam magamba, / Fövenyes lapályján, és gondolatomba / Szüntelen neveltem gyönyörűségemet, / Részegítvén vele érzékenységemet […] Illyen az hely, ahol életre születtem, /

S e nagy természetnek férfi tagja lettem” (A Tiszának reggeli gyönyörűsége).

A legmélyebben mégis Petőfinek A Tisza című verse él a szívünkben, számos szállóigévé vált sorával: „Ottan némán, mozdulatlan álltam, / Mintha gyökeret vert volna lábam. / Lelkem édes, mély mámorba szédült / A természet örök szépségétül”, „Oh természet, oh dicső természet! / Mely nyelv merne versenyezni véled? /
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, / Annál többet, annál szebbet mondasz”,

 

„Szegény Tisza, miért is bántjátok? / Annyi rosszat kiabáltok róla, / S ő a föld legjámborabb folyója”, „Pár nap mulva fél szendergésemből / Félrevert harang zugása vert föl. / Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék, / S tengert láttam, ahogy kitekinték”, „Mint az őrült, ki letépte láncát, / Vágtatott a Tisza a rónán át, / Zúgva, bőgve törte át a gátot, / El akarta nyelni a világot!”

 

A hazaszeretet megnyilvánulásaként mondják: Lassan foly a Tisza, boldog, aki issza (boldog ember az, aki a Tisza vidékén él), és ennek folyománya: Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza (a Tisza vidékére való ember mindenünnen visszavágyik szülőföldjére).

Borítókép: A Tisza folyó Szolnoknál (Fotó: MTVA Bizományosi/Jászai Csaba)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.