Bűnmegelőzés játékosan
Az új, diákoknak nyújtott képzésekkel csökkenthető a bűnelkövetés és az áldozattá válás esélye.
Az új, diákoknak nyújtott képzésekkel csökkenthető a bűnelkövetés és az áldozattá válás esélye.
Úgy vélik, ez a növekedés alighanem a határnyitással és a hazaérkezett fertőzöttekkel függhet össze.
A pedagógusok egy applikáció segítségével jelezhetik az iskolaőröknek, ha erőszakot tapasztalnak.
A döntéssel a pedagógusok érezhetik: nincsenek egyedül, van hová fordulniuk nekik is.
A hosszú lejáratú hitelből iskolák, sportcsarnokok, tornatermek, valamint uszodák épülhetnek – írta Varga Mihály.
A járványhelyzet 13 hete alatt háromezer tanórát tartott a KórházSuli Alapítvány.
A támadót agyonlőtték, indítékai nem ismertek.
Ezen a napon már 1952 óta köszöntik Magyarországon a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat.
Mintegy negyven embert sebesített meg a támadó, köztük tanulókat és az iskola dolgozóit is.
A szegregációs ügyben egyebek mellett a Kúria nem hallgatta meg egyenként az érintett diákokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő Kyren Wilson 6-2-es vezetésről kapott ki a kínai Lei Pej-fantól a sznúker-világbajnokság első fordulójában.
Mexikóból és más országokból tervezhetnek merényletet az elnök ellen.
A nagyszombati húsvéti vigília szertartását a Szent Péter bazilikában tartották, melyet Ferenc pápa küldöttje Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezetett.
A hagyományos húsvéti sonka s a sonkalében főtt tojás nem hiányzott soha az asztalunkról,.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.