Részletes terveket készített a Hamász a gyilkolásra, nők és gyerekek elrablására
Halott terroristáknál találták meg a dokumentumokat.
Halott terroristáknál találták meg a dokumentumokat.
Katonákkal találkozott az izraeli miniszterelnök a Gázai övezet határánál.
Megállapodás született arról, hogy a külföldiek elhagyhatják Gázát Egyiptom felé.
A milliárdos nem értett azzal egyet, ahogy az egyetem reagált egy Izraelt támadó levélre.
„Nagyon vigyázz magadra Robert” – így aggódik a biztonságpolitikai szakértő egyik követője.
Egy iskolaszéki tag szidta az igazgatót, amiért egyperces csenddel emlékeztek meg a Hamász-támadás áldozataira.
Az akciót már legalább egy éve tervezték, és pontos információik voltak az izraeli hadseregről.
Egyes zsidó szervezetek szerint Izrael megsemmisítésére szólítottak fel a tüntetők, antiszemita jelszavak kíséretében.
Összesen 62 emberrel, ebből 46 magyar állampolgárral a fedélzetén ezekben a percekben sikeresen elhagyta az izraeli légteret a Magyar Légierő második gépe is.
Joseph Massad dicsérte a terrorszervezet izraeli civilek elleni támadását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csibi Krisztina folytatná Potápi Árpád munkásságát Tolna vármegye 2. számú választókerületében.
Mindenhova megérkezett a tél.
Ameddig az orvosok tanácsolják, addig tréningezik, mert szeretne minél tovább az FTC csapatával lenni.
A következő tíz napban tárgyalásokon próbálják meg rávenni az autonóm közösségeket az önkéntes szolidaritásvállalásra. Ha nem sikerül, törvényreformmal kényszerítik őket együttműködésre.
Tettlegességig fajult a választási kampány Németországban.
A pártok első körben a költségvetésről tárgyalnának, azzal a céllal, hogy elkerülhessenek egy uniós túlzottdeficit-eljárást.
Az állatok a kertekbe is bemerészkednek a Hegyvidéken.
A Tisza-elnök az EP-választás előtt még a mentelmi jog eltörlésével kampányolt, most éppen emögé bújva menekül.
A tartalmakra vonatkozó algoritmus átláthatatlansága fenntarthatja a liberálisok eddig behozhatatlannak tűnő előnyét a közösségi médiában – figyelmeztet a szakértő.
Az Alternatíva Németországért társelnöke, Alice Weidel élesen bírálta a mostani német kormányt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.