Az unió csalás elleni hivatalának valamennyi ajánlását nyomozás követte
Tényszerűen sem igaz, hogy Magyarországon átlagon felül csalnak az EU-s pénzekkel.
Tényszerűen sem igaz, hogy Magyarországon átlagon felül csalnak az EU-s pénzekkel.
A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően.
Az EBESZ ismét idejött Magyarországra, és újra az ellenzék szája íze szerinti időközi jelentést tett le az asztalra.
Marijana Petir korábban arról beszélt, hogy szét kell választani a háborús menekülteket és a gazdasági bevándorlókat.
Ismét bebizonyosodott, hogy a baloldal önös politikai érdekekből támad minden korszerű intézkedést.
Az unió jelentése szerint fokozódott a külső határokon fekvő országok migrációs nyomása 2020-ban.
Először antiszemita kommentek árasztották el a profilt, majd elkezdték gyűlöletbeszédre hivatkozva jelenteni őket.
A gleccserek olvadásának az Alpokban mindenütt megmutatkoznak a hatásai.
Magyarország azon kevés tagállamok egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában – mondta az igazságügyi miniszter.
Tele van olyan ígéretekkel,melyek mögött nincsen fedezet sem hazánkban, sem az EU más tagállamaiban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baloldali Új Népfron (NFP) szövetség által benyújtott indítványra 331 képviselő szavazott, a kormány megbuktatásához 288 képviselői többségre volt szükség.
A magyar bajnok csoportja éléről várja a folytatást.
Vlagyimir Putyin szerint más országok vállalatai gyorsan átveszik a nyugati cégek helyét.
A kommunikációs igazgató három pontban összegezte, hogy mi történt a Magyar Péterrel szembeni személyes konfrontációja során
A magyar válogatott csapatkapitányának helyén posztriválisa újra Curtis Jones kap lehetőséget.
A társadalom szempontjából kihívást jelent a munkaerő folyamatos biztosítása.
A szakértők szerint a családmodell megváltozása és a gazdasági bizonytalanság egyaránt hozzájárul a terhességmegszakítások ugrásszerű emelkedéséhez.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
Albert Flórián éppen 57 esztendővel ezelőtt, 1967. december 4-én vált hivatalosan is aranylabdássá.
Ukrajna nem ragaszkodik a NATO-csatlakozáshoz az orosz–ukrán háború alatt.
A klasszikus mese rajongói valószínűleg csalódottan fogadják majd, hogy Hófehérkéből klasszikus feminista hőst faragtak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.