Végre kiderül, hogy Pirlo megtanul-e úszni a mély vízben!
Indul a Serie A, és Pirlo színre lépése a Juventusnál vonzóbbá teheti a teljes olasz klubfutballt.
Indul a Serie A, és Pirlo színre lépése a Juventusnál vonzóbbá teheti a teljes olasz klubfutballt.
Az olasz bajnok az AS Romától igazol, a rómaiak a Napolitól, a nápolyiak csatár nélkül maradnak?
Hiányoztak az edzősködéshez szükséges papírjai, így majdnem lecsúszott csapata első próbatételéről.
A Juventus megtette ajánlatát: Suárez jöjjön ingyen, s ha eleget játszik, akkor kap bónuszukat a Barca.
Az olasz bajnok állítólag szabadulni akar a portugállal járó tetemes költségektől
Andrea Pirlo máris lemondott két világbajnok középpályásról és egy gólrekorder befejező csatárról.
Gianluigi Buffon és Andrea Pirlo ketten együtt majdnem háromszáz válogatottsággal rendelkeznek.
A BL-ből való kiesés után a Juventus máris menesztette Maurizio Sarri vezetőedzőt.
A Juventus BL-búcsúja edzőváltással járhat, Maurizio Sarri menesztéséről ír az olasz szaksajtó.
A Real Madrid és a Juventus is kiesett a nyolcaddöntőben a labdarúgó Bajnokok Ligájából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.