Szakértők elárulták, mi hozhat fordulatot az orosz–ukrán háborúban
Demkó Attilát, Kaiser Ferencet és Bendarzsevszkij Antont kérdeztük, mit várnak a fronton 2024-ben.
Demkó Attilát, Kaiser Ferencet és Bendarzsevszkij Antont kérdeztük, mit várnak a fronton 2024-ben.
Az ukrán elv: „ha ti nem hagytok minket exportálni, akkor mi is igyekszünk a ti kereskedelmeteket akadályozni.”
– Ez nemcsak az ukrán haderőt, hanem az Európai Unió biztonságát is szolgálja – mondta Josep Borrell.
A lapunk által megkérdezett szakértők szerint nem várható áttörés a háborúban.
Akár 150 kilogrammos robbanófejet is képesek magukkal vinni a nagy hatótávolságú SZ–300-as légvédelmi rakéták.
Minden bizonnyal orosz rakéták csapódtak be lengyel területen, de ez baleset volt, nem lehet belőle újabb háború - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Kaiser Ferenc katonai szakértő a Karc FM hírműsorában kiemelte, hogy az ukrán haderő által használt nyugati eszközök felülmúlják az orosz fegyvereket.
Hiába beszélt bizakodón Donald Trump egy új, a nukleáris fegyvereket korlátozó program kibővítéséről, Peking távol marad az amerikai elnök kezdeményezésétől.
Egyelőre korlátozottak a líbiai összecsapások a szír, vagy a jemeni helyzethez képest, de polgárháborúról lehet beszélni, mert egy országon belül fegyveres erők csapnak össze – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az M1 aktuális c
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Összesen tizennégyen részesültek elismerésben.
De egy kőkemény thriller is megihlette az együttest.
Vakítóan fénylik majd a Vénusz.
A gyerekek a Tisza Párt vezérének könnyen helyettesíthető eszközök – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.
A kínai gyártó az új P7-essel döntötte meg az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság rekordját.
Ismét mértek a közvélemény-kutató cégek, úgy tudni, már nem tíz százalékkal vezet a Tisza Párt, bár ismét hazugsággal vádol mindenkit ezért Magyar Péter.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.
A kínai gyártó az új P7-essel döntötte meg az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság rekordját.
Ismét mértek a közvélemény-kutató cégek, úgy tudni, már nem tíz százalékkal vezet a Tisza Párt, bár ismét hazugsággal vádol mindenkit ezért Magyar Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.