Háború vagy béke
Beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból.
A baloldal kormányfőjelöltje most azt mondta, hogy vér alatt nem a fiataloknak a vérét értette, hanem azoknak a vérét, akiket megölnek a háborúban.

A Bajnai Gordon-féle DatAdat-csoport illegálisan beszerzett adatbázis felhasználásával több mint egymillió választónak küldött sms-t.

Ezek egy háborúban levő ország szerencsétlen elnökét is képesek felhasználni a választási kampányban.

A miniszterelnök Egerben egy kampányrendezvényen elmondta, hogy a háború ügyében nem szabad lépést téveszteni.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje már korábban is elismerte, hogy Bajnai Gordon adathalász cége segíti a kampányát.

Bár sokan elbagatellizálják a gyermekvédelmi népszavazás súlyát, a genderlobbi igenis jelen van Magyarországon, sőt rengeteg gyermeket és fiatalt sikerült elérnie.

Sem a baloldali politikusok hirdetéseit finanszírozó portál tulajdonosi háttere, sem a támogatás forrása nem ismert.

Újabb plakátrongálás történt Miskolcon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt a karácsonyi szünetben sem talált magára tematikusan.

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.

Budáról érkezett.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint tarthatatlan a helyzet.

Stratégiai kibermegállapodás.

Kijev a Nyugatban reménykedik.

Akár a havi hitertörlesztő is kijöhet a januári adóváltozások révén a családoknál maradó pénzből.

Az új EV2 a Renault 4 és a jövőre érkező Skoda Epiq, valamint a Volkswagen ID Cross riválisa lesz.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.