A rendőrség tisztázta az elektromos rollerekre vonatkozó szabályokat
A rolleres balesetek száma nő, a KRESZ viszont elavult.
A rolleres balesetek száma nő, a KRESZ viszont elavult.

A főváros egyik legfontosabb útszakaszának felújításával továbbra sem halad a Budapesti Közlekedési Központ.

Az ukránok ügynököket küldenek ide, akik együttműködnek a Tisza Párttal.

Már kétmillió fölött jár a Voks 2025 -re leadott szavazatok száma. De a pride mellett sem mehetünk el szótlanul, ugyanis a Magyar Nemzet szakértőket is megkérdezett a témában.

A párt videójátékokon keresztül kampányolna.

Trump vizsgálatot követel.

Deák Dániel szerint nem alaptalan a balosok félelme.

Az ellenzék próbálja akadályozni a véleménynyilvánító szavazást Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A Tisza Párt elnökének beszédére a vártnál is kevesebben voltak kíváncsiak.

Az eredményvárón kiderült amit eddig is lehetett tudni, Magyar Péterék támogatják Ukrajna uniós tagságát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már az európai vezetők is követelik a békecsúcsot, rájöttek arra, hogy ezt a háborút Ukrajna nem tudja a siker reményében folytatni.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Hollandia egyike azon tíz uniós tagállamnak, melyek ideiglenesen határellenőrzést végeznek.

Napi összefoglaló.

Donald Tusk miniszterelnök-helyettesét kifütyülték a nemzeti ünnepen.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.