Gigászok ellen próbál csodát tenni a magyar válogatott
Megvan az a tizenöt játékos, akikből tizenkettő az olimpiára repítheti a magyar csapatot.
Megvan az a tizenöt játékos, akikből tizenkettő az olimpiára repítheti a magyar csapatot.

Sok helyen már készpénznek veszik a megállíthatatlan politikus visszatérését.

Pedig ők tényleg nem tehetnek semmiről, csak élnek, mégis el kell törölni a nevüket.

A rátermettség már kevésbé fontos, inkább befogadóbbá teszik a sereget.

Elővigyázatosságból lezárták a környékbeli határátkelőket.

A robbanásban a két, autóban ülőn kívül nem sérült meg senki.

Az elkövető ellenezte a tömeges bevándorlást.

Spanyolország és Japán mellé a világbajnoki negyedik Kanada lép pályára majd Sopronban.

India azzal fenyegetőzött, hogy egyoldalúan megvonja a diplomaták hivatalos státusát.

Egyre több országban vonulnak utcára az emberek, hogy megünnepeljék a véres öldöklést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.