Az amerikai elnök, aki mindössze 32 napot töltött hivatalában
Ő volt az első elnök, aki hivatalában halt meg, és az első, akit a Fehér Házban ravataloztak fel.
Ő volt az első elnök, aki hivatalában halt meg, és az első, akit a Fehér Házban ravataloztak fel.
A krisztusi út követése nem feltétlenül jelent túlvilági extravaganciát. Jelenthet egy tisztességgel végigcsinált munkanapot is: fölkelek, megszeretgetem a családom, elvégzem a munkám.
A színésznő mindenben támogatja lányát, aki egyre sikeresebb a modellszakmában.
A kiváló teológus életének és munkásságának legmeghatározóbb elemeire emlékezünk.
Kérdésre, hogy kinek köszönhet legtöbbet, Cseri Tamás nem valamelyik edzőjét nevezte meg, hanem a feleségét.
A mai napig nem tudni, miért érvénytelenítették a zseniális kosarat.
A kormány számos intézkedéssel segíti, hogy a nőknek a családalapítást követően össze lehessen egyeztetni a családot, a munkát, a karriert – mutatott rá az államtitkár.
Nincs ok aggodalomra Boris Johnson brit kormányfő politikai jövője miatt – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán.
Feleannyit keresnek a művészek, mint az informatikusok, a férfiak bérelőnye egyes szakmákban a nyolcvanezer forintot is eléri, összességében pedig bruttó 335 ezer forint a friss diplomások átlagos keresete.
Maye Musk az újrakezdés bajnoka: a tízszeres nagymama élete anélkül is filmbe illő volna, ha történetesen nem ő indította volna be fia, Elon karrierjét, aki ma a világ egyik legnagyobb techguruja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kocsis Máté cáfolta a Tisza Párt elnökének vádaskodásait.
Hungary has one of the highest levels of access to healthcare in the European Union.
A magyar Szent Korona nemcsak egy páratlan műkincs, de a magyar jogrend értelmében egy élő személyiség is.
Méltatta a sportközpontot Szentkirályi Alexandra.
Sikeres tárgyalás az oroszokkal – írta a miniszterelnök a Harcosok klubjában.
Az Emily Párizsban című sorozat rendezőasszisztense mindössze 47 éves volt.
A miniszterelnök fontos bejelentést tett a Barátság kőolajvezetékről, és Magyar Péternek is odapirított a bejegyzésében.
Sikeres tárgyalás az oroszokkal – írta a miniszterelnök a Harcosok klubjában.
Az Emily Párizsban című sorozat rendezőasszisztense mindössze 47 éves volt.
A miniszterelnök fontos bejelentést tett a Barátság kőolajvezetékről, és Magyar Péternek is odapirított a bejegyzésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.