Az Ajaxtól 1973-ban akkortájt rekordot jelentő hatmillió guldenért (mintegy kétmillió dollár) szerződött a spanyol FC Barcelonához. A katalán szurkolók szívébe nemcsak azzal lopta be magát, hogy fiát Jordi névre keresztelte, hanem azzal is, hogy az általa vezérelt csapat 1974-ben – 14 év szünet után – ismét megnyerte a bajnokságot, ráadásul az ősellenség Real Madridot az otthonában verték 5-0-ra. Cruyff 1978-ban, az argentínai világbajnokság előtt vonult vissza, de rossz befektetései miatt elszenvedett anyagi veszteségei miatt újra felhúzta a stoplis cipőt, és 1979-től a Los Angeles Aztecs, majd 1980-től a Washington Diplomats csapatánál játszott. 1981-ben a spanyol másodosztályú Levante szerződtette, de sérülések és a klub vezetésével támadt vitái miatt tíz meccs után távozott, és visszatért az Ajax Amsterdamhoz. Itt 1983-ban nem hosszabbították meg a szerződését, bosszúból a rivális Feyenoordhoz igazolt, amelyet 1984-ben bajnoki címre vezetett és a holland kupát is megnyerte, majd a szezon végén bejelentette végleges visszavonulását.
Menedzserként sem vallott szégyent, az Ajax, majd a Barcelona kispadján is ült, s mindkét klub tanácsadója maradt.
Az amszterdami egyesülettel 1988-ig dolgozott, ezalatt kétszer nyert holland kupát (1986, 1987), 1987-ben megnyerték a KEK-et is. Az FC Barcelonának 1988 és 1996 között volt az edzője, ilyen hosszú ideig senki sem ült a katalán klub kispadján. Ezalatt 1992-ben megnyerte a Barca első BEK-címét, négyszer a spanyol bajnokságot (1991, 1992, 1993, 1994), 1990-ben a spanyol kupát és háromszor a spanyol szuperkupát (1991, 1992, 1994), s még két alkalommal vezette európai kupadöntőbe csapatát. 2009-ben négy barátságos meccsen ült a katalán válogatott kispadján, 2012-ben hét hónapot töltött a mexikói Guadalajara csapatánál tanácsadóként.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!