Igen, ehhez évek kellenek. Magam is jóval a krisztusi kor (az a misztikus 33 év, ugyebár) után jöttem rá, hogy mit jelent elültetni egy fát. Mit jelent megenni a magunk termesztette hagymát, paradicsomot, tököt. És mit jelent valakit megkínálni belőle.
Húsvét a föltámadás, egyben a palántázás, vetés, metszés, oltás ideje. Kinek mi kerül tekintete elé: keresztfa, gyümölcsfa vagy épp a gyökereztetni vágyott csavaros fűz a kert végében. A krisztusi út követése nem föltétlenül jelent túlvilági, metafizikus extravaganciát vagy heroikus áldozathozatalt.
Jelenthet éppenséggel egy tisztességgel végigcsinált munkanapot is: fölkelek, megszeretgetem a családom, elvégzem a munkám és a többi. Kis keresztet kis Golgotára. A legnagyobbat már úgyis elvégezték alig kétezer éve.
Ha már idáig eljutottunk, akár számot is vethetünk magunkkal: melyik szereplőt jelenítjük meg személyes golgotai misztériumunkban? Bizony akadnak Pilátusok szép számmal. És Kajafások. És Júdások, sőt Barabások is, meg persze Simonok és Veronikák. Minden jóhiszeműségemet latba vetve hiszem: a legtöbben talán mégis Péterek vagyunk.
Megtagadjuk Jézust háromszor is, mert féltjük a bőrünket. Aztán kakasszóra elsírjuk magunkat.
Amíg csak akad bennünk ennyi fogékonyság és érzékenység, a krisztusi út halandóként sem teljesen reménytelen. Hadd ismételjem, mert nem lehet eléggé szájba rágni: a golgotai misztérium megélése nem csupán holmi utolérhetetlen szellemi magasságokban lehetséges. A beavatás lehetősége mindnyájunknak adott, amíg valóban kedves nekünk az élet minden látható és láthatatlan formája, és kellőképp vágyakozunk is ezek megismerésére. És míg kakasszóra elsírjuk magunkat.
Magam afféle misére nem, de templomba gyakran járó, magányosan imádkozó hívőként tengetem napjaimat, reménykedve dédelgetem abbeli hübriszem, hogy minden normális írásom fölér egy imával. És most már áldást kérek a növényeinkre is. És hálát adok, hogy itt lehetek.
Másfél évvel ezelőtt mindenki hülyének nézett: mit akarok én, írói karrierje kezdetén álló, szépreményű intellektuel, itt, az Isten háta mögött? A kérdésfölvetés alapállása természetesen téves.
Karrier: a saját hagymám enni. Intellektus: ismerni a Kárpát-medence évezredes kert- és gyümölcsmágiáját. Isten háta: Isten szakálla. De annak is a puhábbik vége.
Fiammal az első közös bunkinkat építjük az erdőn talált kidőlt, letört fákból. Még csak pár napja van itt, de már több szerszámot vett a kezébe, mint amennyit sok városi ember egész életében megfog. Szakrális és profán összeér: ezt nevezem én föltámadásnak!
