Kerkez Milost nem zavarta meg az, amit a hétfő esti meccs előtt írtak róla
A 21 éves védő iránt a Liverpool mellett a legfrissebb hírek szerint a Manchester City, a Napoli és az AC Milan is érdeklődik.
A 21 éves védő iránt a Liverpool mellett a legfrissebb hírek szerint a Manchester City, a Napoli és az AC Milan is érdeklődik.
A Premier League 32. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén a Cseresznyések hazai pályán 1-0-ra győztek a Fulham ellen.
A magyar válogatott balhátvédje márciusban nyújtott teljesítményével lenyűgözte a piros-feketék szurkolóit.
A Premier League 32. fordulójában a listavezető Liverpool ma 15 órakor a West Ham United együttesét fogadja.
A magyar válogatott futballista a Vörösök egyik nyári kiszemeltje.
„Egy barátom felhívott, és azt mondta, menjek a Real Madridhoz” – árulta el a Bournemouth védője.
Szoboszlai Dominik a múlt héten egyszer ünnepelhetett, egyszer pedig roppant szomorú lehetett.
A magyar játékos a Premier League legjobb védője Sir Alex Ferguson korábbi futballistája szerint.
Egy félidő után még vezetett a Bournemouth a West Ham vendégeként, de végül a döntetlennek is örülhetett.
Kulcsfigurák távozhatnak a klubtól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.