Veszprémi és szegedi jelöltek az álomcsapat-szavazáson
A kézilabda Bajnokok Ligája 2019/20-as idényének álomcsapatát választhatták meg a szurkolók.
A kézilabda Bajnokok Ligája 2019/20-as idényének álomcsapatát választhatták meg a szurkolók.
Befejezi pályafutását Zubai Szabolcs EHF-kupagyőztes kézilabdázó, aki tagja volt a 2012-es londoni olimpián negyedik magyar válogatottnak, 2018-ban pedig bajnoki aranyérmet nyert a MOL Pick-Szegeddel.
Az Európai Kézilabda-szövetség már közzétette a jelöltek névsorát, lehet szavazni a szezon legjobbjaira.
A bosnyák kézilabdázónak kilenc-kilenc bajnoki cím és Magyar Kupa-győzelem szerepel a dicsőséglistáján.
Szerda éjjel, egy nappal a 76. születésnapját követően távozott a Vasas örökös bajnoka.
Michael Wiederer nem nevezte ideálisnak a következő szezont, hiszen rengeteg esemény vár a játékosokra.
A gödi komédiás élete nagy ajándékának tartja, hogy mindkét gyerekével egy klubban dolgozhat.
Ketten együtt hétszer nyertek Bajnokok Ligáját, háromszor világ-, és hatszor Európa-bajnokságot.
Mindennap feljön bennem a téma, jár rajta az agyam, de most már valóban higgadtabb vagyok – mondta a kapus.
Ilyés Ferenc támogatja a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A teherautó sofőrje a tilos jelzés ellenére a vasúti kereszteződésbe hajtott, és már nem tudta elkerülni az ütközést.
A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.
Ma kezdődik a Mesterségek ünnepe a budai Várban.
Mese a Fradi elleni döbbenetes fociélményről és arról is, miért szónokoltak feröeri politikusok a koppenhágai parlamentben egy magyar srác érdekében.
Teljesen értelmetlen és abszurd a bíróság döntése, az apácák mégis már majdnem tíz éve küzdenek az üggyel.
A Magyar Nemzet heti gazdasági összefoglalója.
Önérzet az van.
Önérzet az van.
Teljesen értelmetlen és abszurd a bíróság döntése, az apácák mégis már majdnem tíz éve küzdenek az üggyel.
A Magyar Nemzet heti gazdasági összefoglalója.
Washington D. C. tisztviselői és önkéntesei elkezdtek lebontani egy nagyobb hajléktalantábort, Donald Trump elnök bűnözés elleni fellépésének és az Egyesült Államok fővárosának szépítésére irányuló törekvéseinek részeként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.