Európában iskolázott őserő
Péli Tamás művészetét bemutató tárlat látható a Bálnában
Péli Tamás művészetét bemutató tárlat látható a Bálnában
A tárlat az 1950-es évek elején a kommunista diktatúra által Budapestről az alföldi városba kitelepítettek emléke előtt tiszteleg.
A Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozatának tárlata az Isten, haza, család hármas egység köré szerveződik.
A húszas–negyvenes évek őszi munkáiba kalauzol a Velencei Helytörténeti Egyesület szezonális kiállítása.
A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota felhívására mintegy háromszázötven alkotás érkezett.
December 6-ig látogatható Orosz István grafikusművész plakátkiállítása.
Praktikum és esztétikum jellemzi Horváth Péter Kornél terveit.
Nagy hatással volt Stark István művészetére az évekkel ezelőtti műtétje.
A műemlékként is jelentős épület belső terét egy korábbi tűzvész gyakorlatilag elpusztította.
A játékipar propagandisztikus szerepét felismerte a hatalom, ahogy a tömegek megjelentek a történelem látóterében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az orosz elnök arra számít, hogy Ukrajna is követi példájukat.
Mucha József, Ebedli Zoltán és Rab Tibor, továbbá Dunai Antal és Fazekas László mihamarabbi gyógyulást kíván Nyilasi Tibornak.
A fóliasátrakat letarolta a pusztító széllel érkezett zivatar, a kertészetben nevelt virágok 90 százaléka tönkrement.
Mráz Ágoston Sámuel szerint a Telex a miniszterelnök szavait a kontextusból kiragadva akarta bebizonyítani, hogy a jobboldali közvélemény-kutatók megbízhatatlanok.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
A véleménynyilvánítás jogát próbálja lejáratni a kijevi média.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
A véleménynyilvánítás jogát próbálja lejáratni a kijevi média.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.