Uray-Szépfalvi Ágnesnek a 2002-től máig terjedő időszakban készült, eddig nem vagy csak igen kevésszer bemutatott munkáiból válogat az INDA Galéria a négy termében. A tárlatot a kurátor, Kozma Zsolt művészeti szakíró, a galéria művészeti vezetője így ajánlja: „Ahogy a kiállításnak az egyik kiállított munkától kölcsönzött címe (És most…?, 2005), úgy az abban szereplő festmények, rajzok és videók is demonstrálják az Uray-Szépfalvi kézjegyének számító tematikus jellegzetességet: az »eddig rendben, értem, hogy jutottunk ide. De hogyan tovább, innen hová?«, illetve az »Akkor ez volt, oké. És most mi van, mi lesz?« kérdéseit. Az állóképek helyzetek: ismert vagy ismerősnek tűnő történetek kimerevített pillanatai. Direkt vagy művészettörténeti referenciákon keresztüli indirekt mitologikus és biblikus utalásoktól a filmművészet klasszikusaiig terjedő szüzsék, parabolák, allegóriák, személyek átvezetései a mába, érvényességük újraértelmezése (vagy az arra való rákérdezés), megerősítése, mai kontextusba helyezése. Például vajon mennyire lényegi természete Krisztusnak a neme (Vacsora, 2007)? És vajon honnan, milyen tájból és melyik korból hozza elénk a bárányt a félig kihajtott inggalléros fiú (Fiú pásztor, 2022)?”
Képei közt mintha egy varázsló kertjében járnánk. Ebben a fikciós világban béke honol, másfelől feszültség és dráma, az ezerarcú élet útvesztőit láthatjuk
– fogalmazott a megnyitón Tatai Erzsébet, Németh Lajos-díjas művészettörténész, a folytatásban kifejtve: ecsetvonásai az elbeszélés eszközei, s nem a stílustörekvésé, mert a művész a témájához választ stílust, a realistától a mágikusig.
Életképeinek, hétköznapi jeleneteinek forrásai legtöbbször fotók, sajtófotók, filmjelenetek.
Popovics Viktória művészettörténész, a Ludwig Múzeum munkatársa a tavalyi, Godot Galéria-kiállítás megnyitóján kiemelte: a filmekből inspirálódó narratív figurális festészet Uray-Szépfalvi Ágnes 1990-es évek végétől a 2000-es évek közepéig volt meghatározó festői programja. Merre mutat a festői pálya e visszatérő vonulata, és a „női élet festője” hogyan színezi-árnyalja ma a női szerepek palettáját?
Erre rímel Kozma Zsolt gondolata a fentebb már idézett ajánlóból:
Bár néhány jelenet főszereplői férfiak vagy inkább férfivá még nem érett, serdülő fiúk, a kiállítás vezérmotívuma a női szerep, a hol magasztos, hol banális, hol tragikus, hol komikus helyzetekben megjelenő nő. És ahogy Uray-Szépfalvitól megszoktuk, a látásmódokat, a megmutatás formáit is az álló- és mozgóképes technikák klasszikus festészettől a filmművészetig terjedő skáláján váltogatja következetesen és magától adódó természetességgel.
– Míg a kilencvenes években a Filmvilág folyóiratban közölt képek égtek be a művész retinájába, ma már bármelyik tetszőleges jelenetnél megállíthatja a mozgóképet, screenshotol, kinagyít, sőt az Instagram képáradatát is előszeretettel használja – magyarázta a tavalyi kiállításmegnyitón Popovics Viktória.
– Felmerül a kérdés: vajon miért festi meg a már látottat? Mennyivel tudnak többet a képei?
Uray-Szépfalvi Ágnes elemel a fotó naturalizmusától, festésmódjával teremti meg a fikciós valóságot, átírja a megtalált kép tárgyilagosságát – mutatott rá Tatai Erzsébet, majd így folytatta: a részletekben csak akkor mélyed el az alkotó, amikor éppen arra van szükség. Egy szem pillant, egy kés villan. Átlós vagy egyszerű szimmetrikus szerkezetre mint patetikus alapra rétegződik a téma, egy történés és a pontosítás a címekkel.
Az ismerős motívumokban kibontakozó drámákat halálosan pontos ecsetvonásokkal teremti meg, rajzol jellemeket, mutat be baljós pillanatokat.
A kiállítás január 27-ig tekinthető meg.
