Különleges dinoszaurusz maradványaira bukkantak Kínában
Az újonnan felfedezett példányt egy megközelítőleg 70 millió éves kréta kori kőzetrétegben találták Kancsu város területén.
Az újonnan felfedezett példányt egy megközelítőleg 70 millió éves kréta kori kőzetrétegben találták Kancsu város területén.

Az USA gazdasága nem működne, ha kormánya nem bocsátana ki folyamatosan értékpapírokat.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az Európai Bizottság ülésein éles a vita a vakcinák „diszkriminálásáról”, ám végül egyetlen európai sem kerülhet majd hátrányba az oltási igazolványok kiállításakor.

A cég a jelek szerint többek közt néhány európai piacon is megpróbálkozik az asztali számítógépek forgalmazásával.

– A koronavírus elleni védőoltás nemzetbiztonsági kérdés – közölte Alekszandar Vucsics államfő.

A városállam helyzete is szóba kerülhet a jövő heti amerikai–kínai külügyminiszteri találkozón.

A dokumentum egyelőre csak a kínai állampolgárok külföldi utazásait könnyíti meg.

Immáron az Oppo Kína legnagyobb mobilgyártója, hazai piacán is lejtőn a Huawei.

Pekingben most végzik az utolsó simításokat az ország idén kezdődő új ötéves tervén.

Az ország eddigi legnagyobb havi mozijegyeladásait jegyezték februárban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Üzenni akartak a lépéssel.

A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Kudarcba fulladt integráció.

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.