Nemzetközi oltásigazolást vezetett be Kína abban a reményben, hogy hamarosan más országok is követik a példáját, és világszerte könnyebbé válik az utazás.
A digitális és papír formátumban egyaránt beszerezhető vakcinaútlevél birtokosának koronavírus-teszteredményeit és oltási adatait tartalmazza.
Csao Li-csian (Zhao Lijian), a kínai külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy az először Kínában kiállított igazolás a világgazdaság helyreállítását és a határátlépések megkönnyítését célozza meg.
– Bár a pandémia még mindig jelen van köztünk, újra kell indítanunk a világgazdaságot és elő kell segítenünk a személyes kapcsolatok kialakítását, további késedelem nélkül.
A nemzetközi igazolás azonban egyelőre csak a kínai állampolgárok külföldi utazásait hivatott megkönnyíteni, mivel kizárólag számukra érhető el a dokumentum a WeChat nevű kínai közösségi médiaplatformon keresztül.
A kínai kormány egyelőre nem közölte, hogy mely országokkal folytat egyeztetéseket az igazolás elfogadásáról, mint ahogyan eddig még a külföldiek Kínába beutazásra vonatkozó szigorú korlátozásokat sem enyhítette – még azok esetében sem, akiket már beoltottak a koronavírus elleni vakcinával.
A kínai külügyminiszter megemlítette, hogy Kína kész más országokkal együtt is létrehozni egy közös eljárást a vakcinaútlevelek tekintetében.
Hasonló mechanizmus bevezetését tervezi ugyanis az Európai Unió, az Egyesült Államok, valamint az Egyesült Királyság is.
Kína az oltóanyag-fejlesztés terén is elöl jár: eddig tizenhét vakcinajelölt esetében engedélyezték a klinikai vizsgálatok megkezdését, ebből négy használatát már jóváhagyták, hetet pedig a harmadik fázisban tesztelnek.
A közel 1,4 milliárd lakost számláló Kínában június végéig 560 millió embert terveznek beoltani, az év végéig pedig további 330 milliót. A kínai járványügyi és betegségmegelőzési központ jelentése szerint a nyájimmunitás a jövő év közepére alakulhat ki az országban, miután a népesség nyolcvan százalékát beoltották. A járvány kitörése óta Kínában mintegy százkétezer fertőzéses esetet és közel ötezer halálos áldozatot regisztráltak.