A háborút kell elkerülni
Az amerikai vezetés úgy érzi: vagy most fogja meg Kínát, vagy Kína legyőzi őt – vélik a szakértők.
Az amerikai vezetés úgy érzi: vagy most fogja meg Kínát, vagy Kína legyőzi őt – vélik a szakértők.
60 napja van az érintett cégeknek, hogy felmondják az iráni projektjeiket, különben szankciók alá kerülnek.
Az amerikai képviselőház szerdán szankciós törvénytervezetet fogadott el Kína ellen az ujgur kisebbség helyzete miatt.
A világ egyik puskaporos hordója, a Dél-kínai-tenger is robbanhat a koronavírus járvány miatt.
Donald Trump „elégedetlen” azzal, hogy – szerinte – Kína meg akarja fosztani Hongkongot az autonómiájától.
Elhíztak a kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen fogságban élő Przsevalszkij-lovak.
Az orosz kormány szerint az amerikaiak próbálják elterelni a figyelmet a járvány kezelésében ejtett saját hibáikról.
A külügyminiszter elítélte az amerikai „összeesküvés-elméleteket”.
Indiában már a második egymást követő napon meghaladta a 6 ezret az újonnan regisztrált fertőzöttek száma.
Az utóbbi napokban már 30 dollártól magasabbra is emelkedett az olajár. Ez úgy tűnik, már sok volt a piacnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gyülekeznek az esőfelhők.
A magyar játékos mellett négy liverpooli csapattársa is bekerült a Premier League-ben az év csapatába.
Pedig a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-párharc még nem ért véget a budapesti vereség után.
A magyar kormányfő szerint Ukrajna uniós tagsága veszélyes biztonsági illúziót keltene.
Az FTC edzője erre gondolt, amikor arról beszélt, hogy a Qarabag már úgy tesz, mintha továbbjutott volna.
Fáradhatatlan Proli Ákos ezen a hajnalon is hóna alá vette felfújható prolihergelőjét és elindult Hatvanpuszta irányába.
Az időjárásfüggő megújulók mellett, a növekvő igények kielégítése érdekében a jövőben is szükség van olyan alaperőművekre, amelyek télen-nyáron, éjjel-nappal képesek a stabil villamosenergia-termelésre.

A közmédia csatornái élőben közvetítik az ünnepi eseményeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.