Mi lesz veled, Európa?
Mára a kontinens mindhárom egykor vezető nagyhatalmáról kiderült, hogy oda a régi dicsőségük.
Mára a kontinens mindhárom egykor vezető nagyhatalmáról kiderült, hogy oda a régi dicsőségük.

Hétfőn zárta le a környezeti hatásvizsgálati és engedélyeztetési eljárást a vármegye kormányhivatala.

Amerika szerint léggömbbel vagy anélkül nem élhetünk konfliktusmentes, normális világban.

A magyar export 2021-ben már meghaladta a 4,1 milliárd dollárt, amely megközelítőleg az ágazat globális exportjának 4,38 százalékát tette ki.

A pekingi diplomácia az amerikai elnök azon kijelentésére reagált, miszerint Kínának hatalmas gazdasági gondjai vannak.

Antony Blinken úgy fogalmazott, hogy „óráról órára” egyre többet tudnak meg a kínai eszközről.

Ha kémballonról van szó, az amerikaiak betekintést nyerhetnek a kínaiak légi megfigyelés során alkalmazott technológiáiba.

Peking szerint nem illik versengés ürügyén szapulni egy országot.

A globális felmelegedés miatt olvadó gleccserek okozta áradások világszerte 15 millió ember életét fenyegetik. A világ gleccserei 2006 és 2016 között együttesen évente mintegy 332 gigatonna jeget veszítettek.

Peking ma bekérette amerikai ügyvivőjét, amiért az amerikai haderő megsemmisítette a másik kínai léggömböt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden magyar felelős minden magyarért – ennek szellemében bátorít mindenkit az államtitkár.

Minden jel arra mutat, hogy politikai támadásról van szó.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

A biztonsági garanciákról is szó esik.

Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.

A kalauzt újraélesztették és kórházba szállították, azonban szerda reggelre életét vesztette.

Fredrik Möller tavaly nyert az olimpiai lejtőn, idén sokkal rosszabbul járt.

Magyarország következetesen a béke pártján áll.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.