A magyar családok számíthatnak a nemzeti kormányra
A Fidesz szerint a baloldal mindig is a multik és a globalista nagyvállalatok pártján állt.
A Fidesz szerint a baloldal mindig is a multik és a globalista nagyvállalatok pártján állt.

A Fidesz a borsodi megyeszékhelyen is kiáll a nyugdíjasok mellett, és megvédi a rezsicsökkentést.

A borsodi megyeszékhelyen arra számítanak, hogy a baloldal minden eszközt bevet a gyermekvédelmi népszavazás ellen.

Az állami segítségből a fiatalok és a családosok éppúgy részesülnek, mint a borsodi megyeszékhelyen élő nyugdíjasok.

Világhírű a magyar néptánc szépsége, ereje, hiszen a mozdulatok üzenetét, a lépések, a csapások és a forgások jelentését mindenki érti.

Tiszavirág-életű hivatás a miénk, amelyben fontos a szakmaiság és az emberi oldal is – fogalmazott Velekei László, a Győri Balett igazgatója.

Az MMA alapszabályának módosítása november elsejétől lehetővé teszi a közgyűlés elektronikus eszközökkel történő lebonyolítását.

Negyven évvel ezelőtt egy balettévfolyam úgy döntött, hogy nemcsak együtt marad, hanem vezetőt és várost is választ magának. Így született meg a Győri Balett.

A Győri Balett igazgatója, Kiss János úgy látta, semmi értelme egymásnak adni a díjakat, ezért született meg az elhatározás, hogy a Magyar táncfesztivál kizárólag az értékek felmutatásáról szóljon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.

Pompás élvezet lesz nézni ezeknek a pofáját a választás éjszakáján, amikor eltakarodnak.

Munka és hit egysége az emblematikus oltárképen

A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.