Mibe érdemes befektetni a következő esztendőben?
Egyszerre kell jól beárazni a gazdasági és a vírussal kapcsolatos fejleményeket.
Egyszerre kell jól beárazni a gazdasági és a vírussal kapcsolatos fejleményeket.
Egy nemzetközi kutatócsoport felfigyelt arra, hogy a szállópor növeli a tüdősejtek felszínén az ACE-2 receptor aktivitását.
A veszélyes árucikkek közös jelzőrendszerében dobogósok vagyunk az unióban a riasztások száma alapján.
Fokozott lehet a kockázata a szívbetegség kialakulásának azoknál a fiatal felnőtteknél és kamaszoknál, akiknek az édesanyja cukorbetegséggel küzdött a várandósság idején – derült ki egy friss tanulmányból.
Akár a szállásköltséget is kompenzálják, ha egy baleset vagy betegség miatt meg kell szakítani a nyaralást.
A legtöbben jég- és aszálykár elleni konstrukcióra kötöttek szerződést a múlt évben.
A mintegy 120 ezer hazai kiskereskedelmi egység és a jelentős tömegekkel naponta kapcsolatba kerülő, több mint 350 ezer bolti munkavállaló képviselőinek közös fellépését kezdeményezték.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által koordinált közúti vizsgálatok célja a közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő személy- és áruszállító járművek kiszűrése és szankcionálása.
A világ piacain fellelhető befektetések között egyre nagyobb szerep jut az úgynevezett fenntarthatósági szempontoknak, amelyek iránt szinte hónapról hónapra több fiatal érdeklődik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
Tombol a kettős mérce.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.