Matolcsy György: Vissza kell térni az egyensúlyi növekedéshez
A jegybankelnök szerint a nyugati-liberális nézőponttal szemben szükség van egy „eurázsiai” szemszögre is.
A jegybankelnök szerint a nyugati-liberális nézőponttal szemben szükség van egy „eurázsiai” szemszögre is.

A köztársasági elnök elmondta, fontos arra emlékeznünk, hogy a rendszerváltók megteremtették a nemzet demokratikus alapjait.

Rendkívüli sorsokról, nagyszerű tettekről, csöndes helytállásokról szól Sal Endre új kötete.

A Culinaria Hungarica a gasztronómiai mellett irodalmi és történeti elmélyülést is kínál.

Finisszázs és könyvbemutató a byArt és az Art 9Galéria szervezésében.

Az alkoholbeteg szülők gyermekei számára a túlélést a játékkal és mesével egybekötött terápiák jelenthetik.

Latorcai Csaba államtitkár szerint Szent László király összeköti a közép-európai nemzeteket.

Grandpierre Attila elmondta, a világegyetem lényegének megértése sok ezer éven át megoldhatatlan kérdésnek bizonyult.

Csák János miniszter és Böjte Csaba szerzetes az örök értékek bemutatására vállalkozott.

A 150 éve született erdélyi filmmogulról szóló kötet bemutatására a Filmtettfeszt filmszemlén került sor.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.